Molnár Kati. Nekünk, akiknek osztálytárunk, barátunk, derűnk és jókedvünk szítója volt, hihetetlen és döbbenetes érzés. Hiszen most beszéltünk vele, terveztük, hogy ezt meg amazt teszünk, szervezünk, adunk ki, készítünk közösen, együtt, egymásért, másokért… és most csak a hang, a kép, a befejezetlen film marad utána, és a rettentően sok feladat, amelyet kötelességünk végigvinni érte, helyette, a nevében.