Pozsonyi Casino szeptemberben

Pozsonyi Casino

új 30 illusztráció

új 30 illusztráció

Bandor Éva kapta Lőrincz Margit gyűrűjét

Verebes István, Görög László, Laboda Kornél rendezők, valamint Aldobolyi Nagy György zeneszerző részvételével tartotta 59. évadnyitóját a Komáromi Jókai Színház társulata. Tóth Tibor színházigazgató bevezetőjében megígérte, hogy nem ismétlik meg az elmúlt szezon erőltetett menetét, amikor csaknem 200 előadást tartott a színház.

VI. Jányoki Falunap

Jányok község önkormányzata szeretettel meghívja önt a VI. Jányoki Falunapra, 2011. augusztus 27-ére.

Forma Fesztivál Párkányban

Immár harmadik alkalommal lesz lehetőség Párkányban formálódni. A Duna-menti kisvárosban 2011. augusztus 27-én összművészeti banzáj kerekedik, ahol színkavalkád, finom sörök, kedves-barátkozós emberek és változatos programok várnak.

II. Lévai Nyári Fesztivál

2011. augusztus 27-én 14 órától indul a II. Lévai Nyári Fesztivál.

Quittner 70. a VMK-ban – egyenes adásban

Jelentős esemény színhelye lesz szeptember 10-én a dunaszerdahelyi művelődési ház. Quittner János, hazánk jelentős néptánckoreográfusa hetvenedik születésnapját ünneplik meg egy egész esti emlékműsorral valamikori együtteseinek tagjai, barátai, koreográfus kollegái, munkásságának tisztelői.

Magyar ima – a Csallóközi Dunaszigeten

2011. augusztus 19-én este 7 órára szeretettel várják a közönséget Dunaszigetre (MK) a Szent István Napi Ünnepi Megemlékezésre és koszorúzásra az Emlékparkba.

POMLÉ Fesztivál 2011

2011. augusztus 31-én és szeptember 1-jén Somorján a Pomlé városi parkban újra megrendezik a tavaly nagyon sikeres és nagy közönséget vonzó Pomlé Fesztivált.

VIII. Szent István Est – a Rómeó és Júlia musical bemutatója

VIII. Szent István Est – a Rómeó és Júlia musical bemutatója