TestFeszt – a Litera.hu irodalmi tábora Tatán

Hamarosan itt a nyár, 2013. június 19-étől 23-áig a Litera TestFeszt címen megrendezi első irodalmi táborát Tatán, az egykori írótáborok legendás helyszínén. A részletes programból már most közzéteszünk egy bőséges előzetest. 2013. június 1-ig várják a jelentkezéseket!

A Baráti Kör 9. Nagytalálkozója

2013. június 1-jén, szombaton valósul meg a Baráti Kör 9. Nagytalálkozója a Selye János Gimnáziumban (Király püspök utca 5.), Komáromban.

IX. Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő

IX. Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő

A XXXVII. DUNA MENTI TAVASZ műsora

A rendezvény az amatőr gyermek bábozás és színjátszás évi szezonális kicsúcsosodása, a csoportok és egyének egész évi alkotó tevékenységének bemutatkozása a bábjátékos, színjátszó és szerkesztett játékok kategóriában. A rendezvény június 4-től 6-ig tart.

Az Álom a szabadságról és Kínterhes évek bemutatója Galántán

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége keretében működő Galántai Közéleti Klub szervezésében május 22-én, a Pázmány Péter Alapítvány épületében (Kodály Z. u. 777) tartják meg Csáky Pál Álom a szabadságról és Dunajszky Géza Kínterhes évek című könyveinek bemutatóját, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.

100 éve alakult meg a Reviczky Társaság

Sok szeretettel várják Önöket, Családtagjaikat és Ismerőseiket, 2013. május 22-én, szerdán 17 órakor a Reviczky Házba, ahol a Történelmi előadássorozat keretében „100 éve alakult meg a Reviczky Társaság” címmel PaedDr. Kiss Beáta tart előadást.

PASSPORT CONTROL 27. MEDIAWAVE film, fotográfia, zenei és néptánc műhely

A Mediawave Alapítvány meghirdeti a Passport Control 27. Nemzetközi Művészeti Műhelyét, mely film, fotográfia és néphagyomány témakörökben kerül megrendezésre.

Viharfelhők tornyosulnak a fel nem épült Ipoly-hidak felett

Tavaly decemberben a magyarországi NIF Zrt. és a Nyitra Megyei Önkormányzat megállapodott abban, hogy a folyó alsó folyásán az Ipoly-hidak felépítését elhalasztják az Európai Unió következő, 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusára.

Palóc pünkösd

L. Juhász Ilona akadémiai kitüntetése

A Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűléséhez kapcsolódó Külső Tagok Fórumán Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény díjban részesült L. Juhász Ilona, a magyar néprajzkutatás nemzetközi mércével mérve is jelentős szlovákiai képviselője, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának tudományos kutatója, a Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja, az MTA köztestületének tagja.