Magyar színházak vendégjátéka Pozsonyban

A tízéves fennállását ünneplő pozsonyi Új dráma / Nová dráma kortárs drámafesztivál díszvendége idén Magyarország.  A kortárs magyar drámát bemutató fókusz-program keretében két magyarországi színházi előadást láthat a közönség: Mundruczó…

Színházaink a budapesti szemlén

A budapesti Thália Színházban ma veszi kezdetét a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje. A harmadik alkalommal megrendezett találkozón öt nap alatt tíz előadás tekinthető meg.A szemlén mindkét felvidéki magyar kőszínházunk…

Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Zárt ülésen választották meg a 185. közgyűlés keddi munkanapján a Magyar Tudományos Akadémia főállású vezetőit – az MTA elnökét, főtitkárát és főtitkárhelyettesét, továbbá az Akadémia alelnökeit, az elnökség egyes tagjait, a…

Anna Karenina halott

80. születésnapján, vasárnap elhunyt Tatjana Szamojlova, a Cannes-ban Arany Pálmát elnyert Szállnak a darvak Veronikája (1958), illetve a maga korában nagy vitákat kiváltó Tolsztoj-adaptáció, az Anna Karenina (1967) című film főszereplője. A híres színésznő Leningrádban…

Arany János-éremmel tüntette ki Komzsík Attilát az MTA

Arany János-éremmel tüntette ki Komzsík Attilát az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága Tegnap, 2014. május 5-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adta át Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia…

Mészáros Tamás lemezbemutató koncertje

Ottlik Gézára emlékeznek

Magyar Ifjúsági Konferencia Dunaszerdahelyen

A Magyar Ifjúsági Konferenciát 2014. május 2.és 4. között szervezik meg Dunaszerdahelyen az alábbi programmal: 2014.05.02., péntek 14.00 – szállás elfoglalása 15.30 – 16.30 – városnézés 17.00 – 18.00 –…

Finom különbségek Laczkó Juli és Tomáš Rafa műveiben

Hogyan alkossunk képet a szegregációról, a nyomorról és a nincstelenségről anélkül, hogy azonnal spektákulum váljék belőle? Hogyan közelítsünk a szegénység kultúrájához úgy, hogy közben az érintettek ne vizuális végtermékként, passzív,…

Nógrád kincsei Pozsonyban