Színház. A gyáva

Tündérkert 2014

Jún. 18. – Művészeti Alapiskola 19.00 Itt és most – improvizációs est. Játszók: Kiss Szilvia, Molnár Xénia, Gál Tamás, Laboda Róbert, Olasz István, Ollé Erik. Játékmester: Czajlik József

Opus-est: felolvas Tóth László és Gágyor Péter

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága  tisztelettel meghívja Önt és Barátait az OPUS legújabb lapszámának bemutatójára, Hizsnyai Zoltán és Vida Gergely mutat be. A szerzők közül felolvas Tóth László és Gágyor Péter.  Helyszín és időpont: Arthe Cafe, Dunaszerdahely (Vállalkozók háza), 2014. május 21., 18.00…

Rimaszombati XXIII. Nyári Egyetem – felhívás

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) július 7. és 12. között szervezi a XXIII. Nyári Egyetemét Rimaszombatban. A szervezők négy szakcsoportot hirdettek meg, egy-egy szakcsoport programja általában 30 óra, az ettől…

Alkotótábor gyermekeknek – felhívás

2014-ben első alkalommal rendezik meg a Tulipános láda elnevezésű alkotótábort. A táborban a gyerekek néptánccal, népdalokkal, népi játékokkal ismerkedhetnek, kézműveskedhetnek, drámapedagógiai foglalkozásokon, honismereti kirándulásokon vehetnek részt. A tábor záróestéjén gálaműsor keretén…

A Baltazár Színház kabaréja Galántán

A Carissimi szervezésében a Családlánc támogatásával Galántán lép fel sztárszereplőkkel a budapesti Baltazár Színház. Időpont: 2014. június 10., 14 óra. Helyszín: városi művelődési ház. A zenés darab címe: Fiúk, lányok. Férfiak, nők, érzelmek,…

A szlovákiai magyar újságírás arcképcsarnoka

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága tisztelettel meghívja Önt és Barátait 2014. május 28-án 18.00 órára a dunaszerdahelyi Arthe Caféba A szlovákiai magyar újságírás arcképcsarnoka c. kiadványának bemutatójára. A kiadványt Antall István, a Magyar Rádió…

Önkéntes munka a rozsnyói magyar óvoda javára

 „Segítsünk szeretettel” – önkéntes munka a rozsnyói magyar óvoda javára Május 16. és 17. között szinte a teljes kárpát-medencei református közösség jótékonysági szolgálatot végez a „Szeretethíd“ program keretén belül. A kezdeményezéshez kapcsolódva…

A tánc összeköt… táncház Pozsonyban

A TÁNC ÖSSZEKÖT…Továbbra is e gondolat jegyében folytatjuk táncházsorozatunkat, amelyben egy-egy tájegység két nemzetiségének táncaiból nyújtunk ízelítőt.Ez alkalommal SZEPSI cigány és ALSÓTŐKÉSI szlovák táncokkal ismekedhetnek meg (Abaúj megye). A kiváló…

Zenésztábor Várhosszúréten – felhívás