Tóthpál Gyula fotóművész (1941)
A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben az „elementáris szimmetria” képével aratott kirobbanó sikert. A berlini nemzetközi fotókiállítás ezüstérmese lett. A szakma egyik budapesti kiválósága szerint a felvidéki fotóművész képein olyan kérlelhetetlen a fekete és fehér kontrasztja, hogy a kormosra égetett feketék keményen mellbevágják az embert. „Arányos-e a mi világunk?” – kérdezi fotóin minduntalan a mester. A válasza pedig, évtizedek óta, a „Nem!”. Az ember ugyanis módszeresen rombolja a teremtett világ arányosságát. Tóthpál ezt a pusztítást, a békességestől, a jóságosságtól eltért, torzuló világot ábrázolja, így évtizedek múltán is van mit tanulni munkáiból. A Királyhelmecen élő fotóművész így vall magáról: „Fotó-katona vagyok, vizuális közlegény. Szuronyom a teleobjektív, a vér pedig a gondolat.”
„Még jól emlékszem a hatvanas-hetvenes évek fojtogató, de izgatott légkörére, amikor az emlékezet-kihagyásos korszakaink után, szinte hétről hétre, hónapról hónapra új neveket tanult meg ez az ország. Hol egy erdélyi, hol egy felvidéki magyar íróét, szobrászét, néprajzosét, sőt innen is, onnan is egy-egy, életét kockáztató kisebbségi politikusét. Ekkor vésődött belénk véglegesen az erdélyi Sütő András neve és Kallós Zoltáné, Harag Györgyé, Király Károlyé, a két Szervátiuszé s a felföldi részekről pedig Dobos Lászlóé, Koncsolé, Janics Kálmáné, Duray Miklósé s másoké. A máig gyarapodó névsort egy új névvel kell kiegészítenünk: Tóthpál Gyuláéval, akit méltatói els? nemzetiségi fotóművészként emlegetnek Csehszlovákiában”. – Csoóri Sándor 1988-ban elhangzott szavai ezek, Tóthpál Gyula egyik magyarországi tárlatának megnyitóján.
(Lacza Tihamér)