Kitüntetettünk nevét csak a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel ejthetjük ki. Büszkék vagyunk rá, hogy tudományos munkásságával nemcsak szülővárosának szerzett hírnevet, hanem eddig megjelent több mint 300 tanulmányával, 24 könyvével, hét szlovákiai önkormányzat címerének megalkotásával, a 90-et meghaladó tudományos ismeretterjesztő tévéfilmjével elérte, hogy az egész szakmai világ odafigyeljen az egységes magyar történelemkutatásra és heraldikára.
Fiatalon, s már akkor is szinte polihisztorként, robbant be a tudósok közé. A pozsonyi Komenský Egyetem Cirill és Metód Római Katolikus Hittudományi Kara négy évfolyamának elvégzése során szinte tökéletesen birtokba vette a latin és az ógörög nyelvet, így amikor politikai kényszer hatására 1967-ben átlépett a pozsonyi Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudomány és Levéltártan Szakára diáktársait nemcsak a tanulásban, hanem a kutatásban is kimagaslóan lekörözte. Alig 24 éves, amikor kiadja a doktori disszertációként írt Püspöki mezőváros történetét, mely könyv máig a legalaposabb, legátfogóbb monográfia városunkról. A következő évben e könyvét szerzői fordításban Podunajské Biskupice címen szlovákul is megjelentette. A két vaskos kötet tudományos megalapozottsága, adathalmaza, stílusa mind a szakmabelieket, mind a kívülállókat elkápráztatta, ráadásul a szerző szülei iránti tiszteletének és a helyi közösség szolgálatának a legmeghatóbb megnyilvánulása is volt! Köszönet érte!
„Más csak levelenként kapja a borostyánt,/ s neked egyszerre egész koszorút kell adni!” – idézhetnénk Petőfinek a Toldi megjelenése után Aranyhoz írt sorait az ő esetében is, hiszen az erőteljes indulást ugyanilyen erőteljes folytatás követte. Püspöki után Dunaszerdahely, Rozsnyó, Zseliz és Boldogfa településekről jelentet meg fiatal tudósunk egy-egy könyvet, miközben afféle fenegyerekként folyamatosan tiltott kutatási területekre kószál. Az egyetem befejezése után ui. a szocializmus éveiben rendhagyónak számító szabadfoglalkozású történész státusa mellett döntött, hogy senki se írhassa számára elő, kutatásai során – akár történelemhamisítás árán is – milyen végeredményt kell prezentálnia. Felfedez két római kori feliratot és egy katonai pecsétet, továbbá a felsőszemerédi rovásemléket – ez utóbbi dokumentum félremagyarázásáért, szlávosításáért sokat adott volna a hivatalos történész társadalom. Ő azonban következetesen a valóság talaján állt, s mindig a tényeknek megfelelően, a „tények erejével” érvelt. Nem csoda hát, hogy nagy port kavart ez időben a hivatalos állásponttal ellentétes állításokat tartalmazó „Válasz Dr. Peter Ratkoš, DrSc. vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében.“( New York, 1985) című, több utánnyomatot megélt tanulmánya is. Tudósunk kutatási területe nagyon szerteágazó: a közép- és kora újkor, Közép-Kelet-Európa korai középkora, egyháztörténet, írástörténet, történelmi földrajz, regionális történelem, a római limes fekvése, a nagymorva történelem, oklevelek hitelességének vizsgálata, a középkori magyarországi vásártartás és még folytathatnánk a sort. Újszerű szemléletének, sablonmentes gondolkodásának köszönhetően azonban szinte minden területen sikerült valami addig ismeretlent feltárnia. Nem lehetett véletlen, hogy már 1974-ben a párizsi Nemzetközi Heraldikai Akadémia levelező tagjává választották.
Tudását, tapasztalatait 1987-től az ELTE BTK Történelmi Segédtudományok Tanszékének vendégtanáraként adta tovább, majd 1993-tól a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen is oktatott. Az ELTÉ-n ő alapozta meg a magyarországi teljes körű latin paleográfia, az egyetemes írástörténet és a világi kutatók számára a kánoni jogtörténet és forrásai oktatását. A felsőoktatásban végzett iskolateremtő munkájának elismeréseként a docens urat 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki.
Hálája jeléül és életműve elismeréseképp ma szülővárosa is szeretné köszönetét kifejezni.
A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete az általa alapított Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért Díjat adományozza életművéért PhD. Püspöki Nagy Péter történésznek
Pozsonypüspöki, 2011. május 15. Tisztelettel: Csanaky Eleonóra