A Szent István-díj emlékérmét vehette át régiókat összekötő több évtizedes munkásságáért Dániel Erzsébet Esztergomban. A laudációt Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója tartotta.Párkány és Esztergom összetartozása mindannyiunk számára immár újra természetes állapot. Szívünket melengeti a tudat, hogy nem csupán mi, felvidéki magyarok tekintünk megilletődötten a méltóságteljesen fölénk magasodó esztergomi bazilikára, hanem – itt a bizonyosság –, Esztergomból is jól látszanak a mi – lankák, dombok közt szerényen megbújó – értékeink.
Köszönet a Szent István-díj kuratóriumának, hogy idén a párkányi régióból, a Felvidékről választottak a Szent István-díj érmére valóban érdemes kitüntettet.
Dániel Erzsébet közösségszervező, népművelő, etnográfus a közéletünk meghatározó, elismert és szeretett személyisége. Párkány, Nána, Bart lakossága és a szülőföld számtalan kisebb és nagyobb közössége érzi magáénak Erzsikét, okkal és joggal, hiszen ő is „szívét osztja szét” köztük önzetlenül.
Akik a Duna jobb és bal partján, a párkányi és az esztergomi régióban kifejtett tevékenységét jól ismerik, tudhatják azt is, milyenek voltak a csonka Mária-Valéria híd, az esztelenség csúf mementójának árnyékában eltelt évek. Ahhoz, hogy életünk teljesebb lehessen, Dániel Erzsébetnek a Duna bal partjáról ember feletti akaraterővel kellett pallóként feszülni a Duna fölé, hogy a nemzet összetartozása természetes állapot lehessen.
Kitartó, sziszifuszi munkával pallót palló mellé téve, helyettünk is, értünk is építette a hidat az el nem eresztő szülőföld és a szeretett haza közt.
A Felvidék távolabbi részeiben, Magyarországon, a Kárpát-medencében 1990-től válhatott Dániel Erzsike neve, sokoldalúsága, értékes munkabírása, hitelessége egyre ismertebbé. Vajon van-e olyan országos vagy Kárpát-medencei jelentőségű társadalmi, politikai, kulturális, néprajzi, népzenei esemény, nemzeti, történelmi megemlékezés – és sorolhatnám az értékteremtő alkalmakat -, amelyekből – ha őt megszólítják – kimaradna a párkányi régió? És kihez fordulhatunk leginkább bizalommal Pozsonyból vagy Budapestről és távolabbról, ha a párkányi régiót akarjuk bevonni az események körforgásába?
Persze látom, hogyan tiltakozik máris gondolatban, mert azt vallja, ez nem egyéni érdem, sokakkal összefogva lett eredményes. Valóban, úgy ismertük őt meg, mint aki megbízhatóan, a háttérben elvégzi a munka oroszlánrészét, hogy aztán a siker közös legyen.
Az ad neki erőt, hogy minden lehetőségben a mások számára is értékes kibontakozást látja, soha nem a saját tetemes munkáját, a fáradtságot. Ettől lesz nehezen összegezhető mindaz, amit az ő önzetlen fáradozásával teremtettünk, és kénytelen vagyok csupán néhány, vele kapcsolatban személyesen megélt élményre szorítkozni.
A legnagyobb kulturális szervezetünkkel, a Csemadokkal elválaszthatatlanul összeforrt a neve, s figyeljük majd meg, Dániel Erzsébet hitelességének köszönhetően a Csemadok fénye itt még sokáig beragyogja a régiót. Az utóbbi néhány évben a Csemadok területi választmányának elnökeként tevékenykedett, miután baráti tanácsként mondtuk Erzsikének sokan, – mert az ő fejében ez addig fel sem merült -, ne keressen már folyamatosan maga fölé elnöknek való férfiút, lássa be, hogy neki kell az élre állnia.
Az Együttélés politikai mozgalom fénykorában, a közösségi munkában szerzett tapasztalataival segítette a felvidéki magyarság politikai életének alakítását. Nem leszek ünneprontó, inkább biztatásnak szánom: az ő hitelessége volt és maradt máig a közösségi aranytartalékunk ebben a régióban.
Jellemző talán, hogy amikor a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság elnökeként, szakmai körökben megkérdőjelezhetetlen volt már az elismertsége, akkor szánta el magát az egyetemi tanulmányokra, s Debrecenben diplomázott, család és tengernyi napi teendő mellett.
A kurtaszoknyás falvak népviselete, épített örökségünk, szellemi kincseink, nemzeti emlékhelyeink és hagyományaink nagy része az ő közbenjárására lettek Felvidék szimbolikus megjelenítői a világban.
A valóban értékes kulturális találkozók, köztük a Tavaszi Hadjárat felvidéki útvonalát évente bejáró hagyományőrző megemlékezések, a lengyel-magyar kapcsolatok sokoldalú, önzetlen építése, a Limes Anavum történelmi, szakmai társulásban kifejtett fáradozása, szobrok, emlékhelyek létesítése és megbecsülése – életének számtalan útjelzőjét, fontos állomását emelhetem ki.
Tudatosan kerülöm a dátumok, évszámok sorolását, hiszen minden olyan, mintha tegnap kezdődött volna, Erzsike éppen a dinamizmusának köszönhetően kortalan volt és az is marad. Amikor ma együtt ünnepelünk Vele, gondoljunk a fiataloknak a seregére, akiket az igényes kultúrára nevelt, az ő érdekükben, és az éppen most szárnyait bontogató generáció érdekében még nagyon sok a tennivalója.
Kedves Ünnepelt, adjon ez a mai elismerés sok erőt ahhoz, hogy az igényességed és az a szeretet, amivel a környezeted felé fordulsz, a továbbiakban is valódi közösséget varázsoljanak köréd, körénk! Tudom, ilyen értelemben naponta kapsz visszajelzést, részesülsz szeretetben, elismerésben.
De nagy szükség van az ilyen fényes alkalmakra is, amelyek méltó környezetet adnak ahhoz, hogy a fáradozásodat megköszönjük és kérjük Isten áldását minden napodra, szeretteidre.
Gratulálok a rangos díjhoz!
Pogány Erzsébet + Felvidék Ma