Vontszemű Gyula (1974, Dunaszerdahely) • Elektrotechnikai, gépészeti, majd vendéglátóipari tanulmányait Dunaszerdahelyen végezte. Elsősorban a maga örömére fényképez, a felgyülemlett feszültséget és a túlérzékenységét próbálja így levezetni. Képeinek nagy rajongótábora van a Facebook-on, 7 éve indította el és azóta is töretlenül szerkeszti a Dunaszerdahely Képekben c. oldalt.
A városi sétálgatós felvételeken kívül mostanában egyre inkább a szociofotó érdekli. Bevallása szerint azért, mert így többet tud megmutatni magából, a világszemléletéből, és olyan dolgokra hívja fel általuk a figyelmet, amelyeket ma egyre kevésbé veszünk észre.
A járási város életét dokumentáló felvételek sikeressége mutatja, mennyire hálásak a helyiek, ha a közvetlen környezetük szépségét akár egy eddig ismeretlen perspektívából mutatja be. A visszajelzések és a képek fogadtatása fontos a számára.
Pár évvel ezelőtt a városi szabadtéri fotóverseny első díját nyerte el, csendélet kategóriában. Az amatőr fényképészek legjelentősebb megmérettetésén, az AMFO elnevezésű versenyen pedig ez évben második helyezést ért el a zsidó holokausztot egy-egy pillanatának emléket állító felvételeivel.
Állandóan magánál tartja a fényképezőgépét, mert úgy érzi, sajnálná, ha elszalasztana egy szép pillanatot, egy érdekes kompozíciót. „A jó kép a látvány mellett ad még valamit, egy érzést, egy gondolatot, amit tovább lehet fűzni, vagy szembesít valamivel.” Ám kedveli a spontán születő fényképeket is, szívesen fotózza a nyugodt sírkerteket, a háborítatlan természetet. Bevallása szerint előszeretettel munkálkodik az érzések megörökítésén. Érzékenye viszont sokban hozzásegíti ahhoz, hogy észrevegye és lefényképezze a másoknak fel sem tűnő mozzanatokat.
„Nem szeretnék más bőrében élni, békében vagyok magammal. Hitem szerint az embernek nem kell mindenáron lealjasodnia ahhoz, hogy nyugodtan és jól éljen, meglegyen a mindennapi betevője, legyen hol laknia. Csupán a bőrszíne, vallási vagy politikai meggyőződése, szexuális orientáltsága miatt ne ítélkezzünk senki felett. Mert mindannyiunkban bennünk él a lehetőség, hogy csodás dolgot hozzunk létre.”
A kiállítás a „Cselekedj felelősségteljesen a közös európai jövőért!” programsorozat része.