Felvidék – Horná zem – filmbemutató

„Ez az én személyes történetem. Nagyanyám szavaival kezdődött, miszerint gyerekként Magyarországról érkezett Szlovákiába a családjával. Édesanyja, mamovka, sosem tudott itt megszokni. Állítólag a apovka (a nagymama apja) azért döntött az áttelepülés mellett, mert Magyarországon erős magyarosításnak voltak kitéve, úgy gondolta, jobb lesz a családnak Szlovákiában, az övéik között. Mamovka nem akart jönni, éveken át sírdogált, sosem érezte itt otthon magát. Talán azért, mert az ígért szlovák környezet helyett egy kitelepített magyar család házába költöztették őket, magyar környezetbe. Vagy azért, mert hiányzott neki a szülőföld, a táj, az otthon… Nagymama kicsi volt még, nem nagyon emlékszik semmire, és nem is érti az összefüggéseket… hogy miért, minek, hogyan… annyit tud csak, hogy az egész valamilyen összefüggésben van a szlovákiai magyarok kényszerű kitelepítésével Magyarországra, amit az itt maradt magyarok máig nem tudnak egészen megbocsátani. És bár csak emlékfoszlányai vannak szülőfalujáról, a magyarországi Tótkomlósról, hiszen az egész életét Hidaskürtön töltötte, a szíve máig visszahúzza.
Meg akartam tudni, mi történt, hiszen az iskolában nem tanultunk róla semmit. Utánaolvastam, történészekkel beszélgettem és olyan emberekkel, akiket közvetlenül érintett. 

Nemcsak az ide települt szlovákokkal, hanem a hatalom által akaratukon kívül kitelepített magyarokkal is. Olyan majdnem teljesen asszimilálódott szlovákokkal, akik Magyarországon maradtak, és szlovákiai magyarokkal, akiken néhányszor átlépett a határ. Mindannyian úgy ítélték meg, hogy kétségkívül a politika az, amely megkeseríti, megnyomorítja az emberek életét és szítja a feszültséget, a gyűlöletet, a rosszat… sokan pedig csupán egyetlen szócskára várnak: BOCSÁNAT! Már régen nem a vagyonról és a Beneš-dekrétumokról szól ezeknek az embereknek az élete. Ami történt, megtörtént, le kell zárni ezt a történelemkönyvet, és továbbmenni.

A második világháborút követően rendet kellett teremteni Európában. Ahogy a németeknek el kellett hagyniuk Csehszlovákiát, a vesztesek oldalán maradt magyarokkal szemben is felmerült  kollektív bűnösség elvének szűrőjén át valamiféle büntetés igénye, minthogy a nagyhatalmak nem egyeztek bele a németekével azonos elbánásba.  Az ország déli részének szlovákosítása reszlovakizáció útján, csehországi kényszermunkák révén, valamint az úgynevezett lakosságcsere keretében történt. (…) Körülbelül 89 660 magyarnak kellett elhagynia otthonát, és kb. 71 787 szlovák telepedett a helyükre. A film arról szól, miképpen érintették az események az egyik, illetve a másik felet.

 Fotók, térképek, levelek, ékszerek, bögrék, cipők kelnek éltere, hogy valljanak a korról a stop-motion animációs technika segítségével. Hivatalos és személyes dokumentumok sorakoznak a történet mögé. A háttérben a dédanyám örökös sóvárgása húzódik a szülőföldje után. A történet gerincét egy pozsonyi magyar, Samarjai Emil naplója adja, aki a ligetfalusi táborban várta a sorsát Lívia lányával, miközben a felesége itthon maradt beteg anyját ápolni…”