Igaz me­se a hű­ség­ről

A mi­nap vol­tam, hol nem vol­tam,
fog­tam ma­gam, és egy piz­zát va­ní­lia­ön­tet­tel tá­lal­tam.
(Hogy ma­rad­jon va­la­mi ere­de­ti is utá­nam.)
Köz­ben út­ra­va­ló­ul ha­mu­ban po­gá­csát sü­töt­tem, re­szelt
sajt­tal meg­szór­tam.
(Hogy ma­rad­jon még több ere­de­ti utá­nam.)
Az­tán egyet gon­dol­tam (hogy ma­ga­mat fa­kép­nél ne hagy­jam),
az­tán még töb­bet gon­dol­tam (hogy ma­ga­mat ma­gam­hoz szo­rít­sam),
és el már csak el­mé­let­ben in­dul­tam.
(Mert meg­tud­tam, még nem hin­ta­lo­va­gol­tam ele­get,
még nem tet­tem elég za­ma­tos­sá sze­re­pe­met,
még nem ke­rült elég kér­dő­jel he­lyem­re,
még nem sur­rant elég ban­kó per­se­lyem­be,
meg per­sze bár­mit is he­lyi­leg nem ér­zés­te­le­ní­te­ni még
il­let­len­ség len­ne, és bi­zony még
nap­já­ban sok­szor üt­kö­zöm fron­tá­li­san ma­gam­mal,
nap­já­ban sok­szor hen­ce­gek ki­mond­va ál­do­za­ta­im­mal,
nap­já­ban sok­szor nyárspolgáriaskodom jo­ga­im­mal,
nap­já­ban sok­szor mon­dok cső­döt köz­vi­lá­gí­tá­sa­im­mal,
és bi­zony még
a gon­do­lat meg az ér­zés nem jár egy ci­pő­ben,
nem hem­pe­reg egy­fé­le szap­pa­nos vi­zű tek­nő­ben,
még min­dig több az inger mint az út­hen­ger,
még min­dig fé­lünk, így an­nál szű­keb­ben lá­tunk,
és azt his­­szük,
mi­nél ke­ve­seb­bet be­szé­lünk, an­nál szebb­nek lát­szunk.)
Itt is, most is
be­csen­get­nek az el-el­lo­pott öt­ven per­cek,
ün­ne­pet csi­hol­ni itt­hon is le­het.
(És az­óta is hol va­gyok, hol nem va­gyok,
sok­szor a hal­dok­lá­sig, de min­dig a fel­tá­ma­dá­sig.)