Františka Plamínková nőjogi harcos újságíróra, politikusra emlékezik ma a Google. Kortársai nagy humanistaként és demokrataként, az emberi jogokért nemzetközi porondon is keményen küzdő személyiségként jellemzik.
1875. február 5-én született Prágában. Pedagógiai végzettséget szerzett, tanítóként dolgozott. Kiváló szónokként hamar ismert lett. Cikkeket írt a Časopis učitelek, Ženský obzor, Ženská rada, a Čas és a České slovo lapokba.
Abban az időben a pedagógusi hivatás eltökélt vállalása mellett nem lehetett a nő egyszerre feleség és anya is, ezért inkább a hivatásával jegyezte el magát, hogy taníthasson. Elszántan küzdött a nők jogaiért hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
1938-ban levelet írt Hitlernek Beneš elnök védelmében, hazugsággal vádolva meg a német kancellárt. Bár akkor már számos lehetősége volt valamelyik skandináv országban való letelepedésre, mindig hazajött, hogy népe ügyét szolgálhassa. 1939-ben tartóztatták le első ízben. A Heydrich-uralom idején nézetei miatt újra letartóztatták egy róla írt cikk kapcsán, Terezínbe deportálták és rövidesen kivégezték (1942).
Politikai karrierjét a Cseh Nemzeti Szocialista Párt baloldali szárnyában kezdte, 1919–1923 között a prágai városvezetés képviselője volt. 1918–1938 között a párt nőpolitikai csoportjában dolgozott, 1925-ben a cseh parlament szenátorává is választották, 1929-ben és 1935-ben szintén. 1939-ben nem lépett át más pártba, inkább független szenátorként folytatta a munkát. Eközben nemzetközileg elismert nőjogi aktivistaként, idegen nyelveket jól beszélve, a világ számos országában tartott előadásokat a nők jogairól, konkrétan arról, miképpen lehet a demokráciát és az emberi jogok érvényességét a nőkre is kiterjeszteni. A nemzetközi nőszervezetek útján az anyaság elismerését, a nők munkához és egyenlő bérezéshez való jogát, a házasságon kívül született gyermekek jogállásának rendezését, a terhesgondozás megoldását, a biológiai ismeretek oktatását (felvilágosítást), a munkásnők védelmét, a nő- és gyermekkereskedelem betiltását forszírozta elsősorban – mindezt az ország irányításában való aktív részvétel útján gondolta megoldhatónak.
A feminizmus első hullámának alakja volt. Az első hullám a tizenkilencedik század közepén az európai polgári mozgalmak és az amerikai rabszolga-felszabadítási mozgalom nyomán alakult ki. Az elsődleges követelések közt szerepelt a nők szavazati joga, de az egyenlő fizetés, az oktatáshoz és a munkához való jog, az anyák védelme stb. is.
A nők és férfiak egyenlőségéért küzdő más aktivistákkal együtt a feminista mozgalom első hullámában többek között Emmeline Pankhurst és lányai, Emily Wilding Davison (Nagy-Britannia); Susan B. Anthony és Elizabeth Cady Stanton, valamint Alice Paul (USA); Louise Otto-Peters, Luisa Aston, Lily Braun (Németország); Gárdos Mária; és Bédy-Schwimmer Rózsa (Magyarország); Olena Pčilka (Little Bee), Nataliya Kobrynska és Olha Kobylianska (Ukrajna); Františka Plamínková és Františka Zemínová (Csehország); Hana Gregorová, Elena Maróthy-Šoltésová, Terézia Vansová (Szlovákia) vettek részt, akárcsak sokan mások, egyéb országokból is.
Időközben bebizonyosodott, hogy a választójog, az oktatáshoz való hozzájutás és a fizetett munka nem bizonyult elégnek. Habár a nők hivatalosan megkapták a polgárjogokat, a társadalomban még mindig maradtak olyan korlátok, amelyek megakadályozták őket abban, hogy ezekkel a jogokkal éljenek is. Ezért a nőmozgalmak második hulláma ezekre a korlátokra koncentrált.