Máig érvényes gróf Széchenyi István meglátása, miszerint „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Bennünket, felvidéki magyarokat, a XX. századi országváltások során épp ettől az erőtől, a kiművelt emberfők hatásától és öntudatot adó erejétől fosztottak meg. Életképességünk és élni akarásunk azonban ellenállt. A száműzöttek helyét lassan betöltik az azóta megszületettek, az új tehetségek, tenni vágyók és áldozatvállalók.
Közéjük tartozik Püspöki Nagy Péter, aki a legvészterhesebb korban, 1944. április 19-én született, talán azzal az isteni küldetéssel, hogy egy életen át küzdjön a hazugságok és féligazságok ellen.
Püspöki Nagy Péter nagyon fiatalon és szinte már az indulásakor polihisztorként robbant be a történelemkutatás tudósai közé. A pozsonyi Komenský EgyetemCirill és Metód Római Katolikus Hittudományi Karát látogató fiatalember már tökéletesen a birtokában volt a latin és az ógörög nyelvnek, amikor a teológia negyedik évfolyama után politikai nyomásra 1967-ben eltávolították őt a hittudományi karról. Tudjuk azonban, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. A tehetséget nem lehet és sosem lehetett kalickába zárni, s mi, felvidéki magyarok, utólag hálásak vagyunk e diszkriminatív döntésért, mert ennek köszönhetjük, hogy Püspöki Nagy Péter történész lett. S nem akármilyen!
A jogtalan és alaptalan kizárás nem törte le az ifjú titánt, hanem újabb kihívások felé sodorta. A felhalmozott tudás birtokában sikerült átlépnie a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudomány és Levéltártan Szakára, ahol rövid idő alatt nemcsak tanulásban, hanem a kutatásban is messze lekörözte diáktársait. Alig 24 éves, amikor kiadja a doktori disszertációként (!) írt Püspöki mezőváros történetét, mely könyv máig a legalaposabb, legsokrétűbb monográfia a városról. A következő évben e könyvét szerzői fordításban Podunajské Biskupice címen szlovákul is megjelentette. A két vaskos kötet tudományos megalapozottsága, adathalmaza, stílusa mind a szakmabelieket, mind a kívülállókat elkápráztatta, ráadásul a szerző szülei iránti tiszteletének és a helyi közösség szolgálatának a meghatóbb megnyilvánulása is volt!
„Más csak levelenként kapja a borostyánt,/ s neked egyszerre egész koszorút kell adni!” – idézhetnénk Petőfinek a Toldi megjelenése után Aranyhoz írt sorait az ő esetében is, hiszen az erőteljes indulást ugyanilyen erőteljes folytatás követte: Püspöki után Dunaszerdahely, Rozsnyó, Zseliz és Boldogfa településekről jelentet meg fiatal tudósunk egy-egy monográfiát, miközben afféle fenegyerekként folyamatosan tiltott kutatási területekre kószál. Az egyetem befejezése után ugyanis – a szocializmus éveiben rendhagyónak számító – szabadfoglalkozású történészi státus mellett döntött. Vállalta a létbizonytalanságot szakmai szabadsága megóvása érdekében, hogy senki ne írhassa elő számára a kutatásai témát, hogy senki ne kényszeríthesse őt a kutatói hangyamunka elvégzése után – akár történelemhamisítás árán is – a hivatalos közegek által elvárt eredmények prezentálására.
Ez időben (az 1970-es években járunk) bukkan rá két fontos római kori feliratra és egy katonai pecsétre, továbbá a még nagyobb jelentőségű felsőszemerédi rovásemlékre. A rovásemlék félremagyarázásáért, szlávosításáért meg is környékezte őt a hivatalos történésztársadalom, hogy a többségnek tetsző szakvéleményt tegyen közzé, de Püspöki Nagy Péter következetesen ellenállt. Maradt az igazság elkötelezett híve, tartotta magát krédójához: a történész a tényeknek megfelelően, a „tények erejével” érveljen.
Tette ezt a szocializmus éveiben, amikor a hivatalos állásponttal nem egyező vélemény hazaárulásnak számított! Püspöki Nagy Péter nem ismert lehetetlent. „A tények erejével – Válasz Dr. Peter Ratkoš, DrSc. vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében“ című, több utánnyomatot megélt tanulmányával olyan 20. században konstruált hamis szlovák történelmi állításokat cáfolt meg, amelyek ugyan mindmáig a szlovák történelmi öntudat bástyáját képezik, csak épp a valósághoz nincs közük. Hazai kiadót nem lelvén, New Yorkban adta ki a munkát.
Püspöki Nagy Péter a sebészorvos higgadtságával tárta az olvasó elé a vitathatatlan tények sorozatát, mintegy jelezve: a múltat nem megváltoztatni kell, hanem elfogadni és okulni belőle.
S teszi ezt immár fél évszázada kitartóan, következetesen és utánozhatatlanul.
Kutatási területe nagyon szerteágazó: a közép- és kora újkor, Közép-Kelet-Európa korai középkora, egyháztörténet, írástörténet, történelmi földrajz, regionális történelem, a római limes fekvése, a nagymorva történelem, oklevelek hitelességének vizsgálata, a középkori magyarországi vásártartás és még folytathatnánk a sort. Újszerű szemléletének, sablonmentes gondolkodásának köszönhetően szinte minden területen sikerült valami addig ismeretlent feltárnia. Nem volt véletlen, hogy már 1974-ben a párizsi Nemzetközi Heraldikai Akadémia levelező tagjává választotta, s az sem, hogy tudását, tapasztalatait 1987-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Történelmi Segédtudományok Tanszékének vendégtanáraként adhatta tovább. 1993-tól a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen is oktatott, s az ELTE-en ő alapozta meg a magyarországi teljes körű latin paleográfia, az egyetemes írástörténet és a világi kutatók számára a kánoni jogtörténetnek és azok forrásainak oktatását. A felsőoktatásban végzett iskolateremtő munkájának elismeréseként 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal tüntették ki az akkor már docensként oktató tudóst.
A folyamatos, felelősségteljes munka kikezdte Püspöki Nagy Péter egészségét, 2004-től fokozatosan kialakuló bénulás és járásképtelenség próbálta legyűrni őt, de a szlovák orvosoknak 2008 októberében sikerült egy olyan gerincvelő műtéttel megmenteni az életét, amelynek köszönhetően erős mozgáskorlátozottság mellett, tolókocsiban, de szerzői alkotó munkájához visszatérhetett.
Eddig megjelent több mint 300 tanulmányával, 24 könyvével, hét szlovákiai önkormányzat címerének megalkotásával, a 90-et meghaladó tudományos ismeretterjesztő tévéfilmjével elérte, hogy az egész szakmai világ odafigyeljen az egységes magyar történelemkutatásra és heraldikára.
Püspöki Nagy Péter munkásságát és eredményeit minden gondolkodó ember elismeri, de mi, felvidéki magyarok, különösen büszkék vagyunk rá, hogy akadt közöttünk ember, aki a szél ellenében is ki mert állni a hitelesség, a valós történelemlátás mellett.
Kedves Péter! Tudjuk, tudod:„Kezdeni többnek kell; de valódira hatni csak egy tud. Ebbe vegyűl a sok, s általa mindenik él.“Köszönjük azt a szinte emberfeletti tudományos munkát, amit a jelent és a jövőt gyarapítva letettél az asztalra! Őszinte szívvel kívánunk erős és egyre javuló egészséget, még sokáig tartó alkotókedvet és további jó eredményeket!
CSANAKY ELEONÓRA
Püspöki Nagy Péter előadása: „Püspöki nevének első okleveles említése 1221-ben és ami körülötte van…” VIDEÓ
Dr. Püspöki Nagy Péter történészt hálája jeléül és életműve elismeréseképp szülővárosa 2011. május 15-én a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete által alapított „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” díjjal tüntette ki, a tévéfelvétel a díjátadón készült.