(I)gazság. Vrabec Mária két könyvét (a Vallomás – Bezák püspök története, és a Hedvig) olvasva úgy tűnhet, már keresni sem érdemes.
Akik kiálltak a meggyőződésük mellett és nem hallgattak, végül emigráltak. Nem, valóban nem gondoltuk, hogy a határnyitás egyben az emigrálást is megkönnyíti. Éppen arra készültünk, hogy a fogalmat – emigráns – lassan történelminek tekintsük. Most elő kellett venni, le kellett porolni, és a felszálló por marja az ember tüdejét. Illyés írja: “Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.”
De vajon fel tudja oldani egy mélyinterjú és egy dokumentumregény azt a feszültséget, amit olvasóiban kelt?
Végleg lekopott az “i” és meg kell tanulnunk a gazsággal élni?
Kié a hatalom? Mi az újságíró szerepe és van-e igazi újságírás?
Erről beszélget LOVÁSZ ATTILA újságíró, a Pátria rádió és az RTVS nemzetiségi műsorok központjának igazgatója VRABEC MÁRIÁval a könyvek szerzőjével, újságíróval február 13-án, este hatkor a Perla borozóban. Mindenkit vár a Somorjai Kaszinó.