Ma 84 éves CSOÓRI SÁNDOR (Zámoly, 1930. február 3. –) kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait, betegsége miatt, félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953-54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955-től 56-ig az Új Hang versrovat-szerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960- as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja. Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. Szociográfiát (Tudósítás a toronyból, 1963), szociográfiai jellegű kisregényt (Iszapeső, 1981), gyermekverseket (Lekvárcirkusz bohócai, 1969; Lábon járó verőfény, 1987; Ördögfióka, 2006, Moziba megy a Hold, 2008) is írt. Kósa Ferenc (Tízezer nap; Ítélet; Hószakadás; Nincs idő) és Sára Sándor (Földobott kő; 80 huszár; Tüske a köröm alatt) filmjeinek forgatókönyvírója volt. Összegyűjtött versei 2000-ben láttak napvilágot (A jövő szökevénye), 2004-ben megjelent válogatott verseinek gyűjteménye (Elkártyázott köpeny). 2007-ben Tizenhét kő a parton címmel jelent meg esszékötete. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címen adott ki újabb verseskötetet. A hatvanas évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. 1990-ben egy néhányak által antiszemitának minősített cikke miatt több írótársa szembefordult vele, a Magyar Írószövetség pedig (amelynek elnökségi és választmányi tagja is volt) nyilvánosan elhatárolódott tőle. 1987-ben egyike volt az Magyar Demokrata Fórum alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel (folyóirat) szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ebben a funkciójában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, mely még az év karácsonyán megkezdte sugárzását.
Csoóri Sándor 84 éves
Csoóri Sándor: Megint lehajtott fejjel járnak
Megint lehajtott fejjel járnak
sokan a tereken.
Megcsapja őket a szél
s lábuk előtt a szemétben
egy kialudt csillag ércdarabjai feketednek.
Várom, hogy a fakó ballagók mögött
fölüvöltsön egy farkas.
De nem üvölt! És vasajtó se dörren.
Azt hallom róluk, hogy ők már
nem a versek szülőföldjéről jönnek
és nem a tavaszi méhrajzás forgatagából.
Követem őket mégis,
akár a jövendőbeli halottakat,
hátha kifordul valamelyikőjükből egy szikla
s a nyílt utcán vérezni kezd.
Ki népei lehettek rég? A tiétek? Az enyém?
Vagy már a gigászi semmiségeké?
Cső-szájak túszai, akikre zuhog csak a szó
és már a gyilkosok zihálását se hallják,
sem a földre zuhanó testekét?
Mennek lehajtott fejjel, mint fáradt favágók.
A terek megnőnek körülöttük
és a házak tövéből kisarjadt árnyékok is.
Az ablakokban, fönt, muskátli virít,
mint fejsérüléses baleset nyoma az alkonyatban.
Válasz gyerekkori társaimnak
Üzentek, csaltok: menjek közétek vissza.
Vissza abba az elgazosodott édenkertbe,
melyet valamikor még szülőföldünknek hívtunk.
Pirosodott hét fán a cseresznye,
pillangózott a mák
és a vakond még kiváncsi volt a planétákra.
Körös-körül erdők és sárga dombok álltak.
Köztük folyók futkostak, versenyt velünk,
de mind halott már.
Medrükben a tavaszi Sárkirály is mezétláb sétál,
mintha Afrika kicserepesedett,
kongó földjén járna.
Cigányhalak és naphalak
szemérmes csontváza dereng elő
a vén iszapból: isteni szemét.
Mit kezdhetnénk velük, megaszalódott barátaim?
A levágott disznófejekkel együtt énekelhetnénk róluk,
hogy voltak ők is s már nincsenek
és voltunk mi is s már nem vagyunk.
A hazák s az otthonok mind sorban süllyednek el
s a veszteséget titkolni kell.
A tájban már csak a kikorhadt fokú létrák
maradtak állva,
nekitámasztva fáknak és a Holdnak.