Az állampolgársági törvény alkotmányellenessége

Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője az alkotmánybírósági tárgyalásról és az állampolgársági törvényről nyilatkozott.

 

 

Az Alkotmánybíróság csaknem két és fél év után tűzte ki a tárgyalás időpontját és ezeket az ügyeket általában zárt ajtók mögött tárgyalja, mivel az eljárás résztvevői többnyire nem igénylik a nyilvános tárgyalást.  Mi azonban igényeltük a nyilvános ülés megtartását, mivel számos érvet szerettünk volna elmondani, amelyekkel – úgy gondoltuk – meg tudjuk győzni az Alkotmánybíróságot az igazunkról. 

 

 

Valóban nem tudom, miért napolta el az Alkotmánybíróság a döntést, de abból indulok ki, hogy nincs egyszerűbb, mint egy ügyet elutasítani. Az elnapolásnak nem kell feltétlenül negatív hozzáállást jeleznie.  Nem gondolom azonban, hogy a tárgyalás menete olyan egyértelmű lett volna, hogy a beadványunkat „csípőből” elutasíthatták volna. Mivel az Alkotmánybíróság több mint egy hónapot adott a végső döntés meghozatalára, várható, hogy annak részét fogja képezni a döntés indoklása is. Legalábbis a múltbéli hasonló helyzetek erre engednek következtetni. 

 

 

Mintha a sors akarta volna így, éppen amikor kiszálltam az autóból az Alkotmánybíróság épülete előtt, a 102 éves Tamás Ilonka nénivel találkoztam. Idős kora ellenére tele van energiával, pozitív kisugárzással. A lánya, Judit is elkísérte őt az Alkotmánybíróságra. Rengeteg pozitív energiával töltött fel a velük való találkozás.   

 

 

A terem tele volt, és elsősorban azok voltak jelen, akiket érintett a törvény. Olyanokkal is találkoztam azonban, akik legálisan kettős állampolgárok, akiket emiatt semmilyen szankció nem sújtott, mivel a második állampolgárságot még a Fico-féle törvénymódosítást megelőzően szerezték. Volt ott például egy szlovák útlevéllel rendelkező holland állampolgár, vagy egy Svájcban élő szlovák hölgy, akik erkölcsi támogatásukról biztosították azokat, akiknek már nincs lehetőségük arra, hogy legálisan kettős állampolgárok legyenek. Amikor a tárgyalást követően gratuláltak a fellépésemhez, rámutattak arra, hogy a Fico-féle törvénymódosítás diszkriminálja mindazokat, akiket megfoszt állampolgárságuktól. Ez is egy jelentős és sok szempontból meghatározó pillanat volt a számomra. 

 

 

A beszédemben elmondtam, hogy írásos beadványunkat szerettük volna kiegészíteni mindazon tényekkel, amelyeket a beadvány terjedelmi okok miatt nem tartalmazott részletesen. Elsősorban konkrét eseteket soroltam fel, amelyeken keresztül rámutattam arra, hogy az állampolgársági törvény, pontosabban annak Fico-féle módosítása gyakorlatilag teljességgel végrehajthatatlan. 

 

 

Három síkon láttuk támadhatónak az állampolgársági törvényt. Az írásos beadvány első részében arra mutatunk rá, hogy a törvényt törvényellenesen fogadták el. A törvényalkotási folyamatnak ugyanis vannak eljárási szabályai, amelyhez mind a kormánynak, mind pedig a parlamentnek tartania kell magát. Ennek a törvénynek az esetében szinte minden szabályt áthágtak.  Például amikor a Parlament jóváhagyta az ülés programját, amelyen az állampolgársági törvény módosítása szerepelt, maga a törvényjavaslat még nem is létezett! Visszaéltek a rövidített eljárás intézményével is. Noha a törvény világosan meghatározza, milyen esetekben és milyen körülmények között alkalmazható ez a jogintézmény, a törvényt ezzel összefüggésben nem tartották be, pontosabban csak formálisan tartották be. Indoklásként csak annyi szerepelt, hogy biztonsági kockázatról van szó, de nem részletezték, milyen biztonsági kockázatra gondolnak. A bíróságon feltettem a kérdést, miben rejlik a biztonsági kockázata annak, hogy az állampolgáraink felveszik például a cseh állampolgárságot, vagy miért kockázatos, ha a 102 éves Tamás Ilonka néni felveszi a magyar állampolgárságot? Hozzáteszem, hogy ennél a mondatnál ott helyben, a tárgyalás során magyarul köszöntöttem a bírók előtt ezt a csodálatra méltó hölgyet, ami számomra teljesen természetes volt, ezért senki sem reagált rá negatívan. 

 

 

Rámutattam arra, hogy ha valaki hivatalosan nem jelenti be a szlovák hatóságoknak, hogy felvette egy másik ország állampolgárságát, az államnak nincsenek eszközei arra, hogy erről legálisan tudomást szerezzen. Ebben az esetben is rámutattunk a törvény értelmetlenségére és végrehajthatatlanságára.  Ha valaki el akarja titkolni, hogy felvett egy másik állampolgárságot, akkor egyszerűen nem jelenti be, és Szlovákiában továbbra is szlovák állampolgárként tartják őt nyilván. Vannak azonban olyan esetek, amikor ezt az emberek bejelentik és ráfizetnek. Anton Gavel, egykori kézilabda válogatottunk, akinek a klubban kialakult körülmények miatt fel kellett vennie a német állampolgárságot, elveszítette a szlovákot, és ezentúl nem lehet tagja a nemzeti válogatottnak. Hangsúlyozom, a törvény végrehajthatatlan, ha valaki eltitkolja a másik állampolgárságát. És azok, akik bejelentik, hátrányos helyzetbe kerülnek.

 

 

A legfontosabb érvünk az volt, hogy a módosítás ellenkezik a Szlovák Alkotmány 5. cikkelye 2. bekezdésével, amely arról szól, hogy senkit nem lehet akarata ellenére megfosztani állampolgárságától. Bár a törvény ezzel összefüggésben az „elveszíti” fogalmat alkalmazza, ez azonban csak egy jogi trükk, hogy ne legyen nyilvánvaló az alkotmányellenesség. Amennyiben a szóban forgó módosításban az a szó szerepelne, hogy „megfosztják” állampolgárságától, akkor ez teljesen nyilvánvaló lenne. Ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy szándékosan alkalmaztak más kifejezést, a törvény valóságos hatása azonban mégiscsak az, hogy szlovák állampolgárokat akaratuk ellenére fosztanak meg állampolgárságuktól. 

 

 

Több kérdést is feltettek nekem az Alkotmánybíróság tagjai, ami az ilyen tárgyalásokon szokásos eljárás. Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy Európában lehetséges-e, hogy állampolgárok a törvény erejénél fogva elveszítsék állampolgárságukat.  Azt válaszoltam, hogy igen, Európában vannak ilyen államok.  De két dolgot kell figyelembe venni: egyrészt azt, hogy ezen országok alkotmányában nem szerepel a miénkhez hasonló kitétel. Másrészt létezik az Európai Állampolgársági Egyezmény, amelynek alapján az államok kiadhatják ez irányú döntéseiket, amelyeket indokolniuk kell, és amelyek ellen az érintettnek fellebbezési joga van.  És ezt a jogot a mi törvényünk egyáltalán nem teszi lehetővé – ez súlyosan ellentétes az Európai Állampolgársági Egyezménnyel.  És több ehhez hasonló hiányosságot is találtunk.

 

 

Az alkotmánybíróság néhány tagja igyekezett a beadványunkat úgy értékelni, hogy az állampolgársághoz való jog nem tartozik az alapvető emberi jogok kategóriájába, mivel az nem szerepel az Alkotmány második fejezetében. Én erre azzal válaszoltam, hogy mivel ezt az Alkotmány tartalmazza, akkor tehát alkotmányos jogról van szó, amely ugyanazon védelmet kell, hogy élvezze, mint az Alkotmány második fejezetében felsorolt alapjogok.

 

 

Jogászként úgy látom, hogy az Alkotmánybíróságnak mindhárom pontban alkotmányellenesnek kell nyilvánítania a törvényt. Valamennyi pontban súlyosan ellentétes a törvény a nemzetközi szerződésekkel és a Szlovák Alkotmánnyal, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Politikusként azonban azt is látom, hogy közeledik a köztársaságielnök-választás időpontja, ezért szkeptikus vagyok.  Az alkotmánybírák egy része ugyanis a múltban döntéseik során a Szlovák Alkotmánnyal szemben hatalmi –politikai érdekeket részesítettek előnyben.