PASSPORT CONTROL 27. MEDIAWAVE film, fotográfia, zenei és néptánc műhely

A Mediawave Alapítvány meghirdeti a Passport Control 27. Nemzetközi Művészeti Műhelyét, mely film, fotográfia és néphagyomány témakörökben kerül megrendezésre.

XXXIV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK

A CSEMADOK SZEPSI ALAPSZERVEZETÉNEK RENDEZÉSÉBEN IDÉN IS MEGVALÓSUL A MÁR HAGYOMÁNYOS RENDEZVÉNYÜK, A SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK. A RENDEZVÉNY TÖBB HELYSZÍNEN VALÓSUL MEG ÉS JÚNIUS 16-IG TART.

Gyermeknapi körúton a Kuttyomfitty Társulat

Gyermeknapi körúton a Kuttyomfitty Társulat

Pünkösdi mulatságok Nagymegyeren

Pünkösdi mulatságok Nagymegyeren 2013. május 25-én

Kolbásztöltő Fesztivál Galántán

Kolbásztöltő Fesztivál Galántán

Emberi Jogi Rövidfilmverseny 2013 – Videópályázat diákoknak

Az idén Bécsben megrendezésre kerülő „this human world” elnevezésű emberi jogi filmfesztivál szervezői Emberi Jogi Rövidfilmversenyt, videópályázatot hirdetnek diákok részére. A verseny célja, hogy a fiatalok emberi jogokkal, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatával és annak 30 cikkével kapcsolatos ismereteit növelje, különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre.

A Bodrog folyótól a Zobor aljáig – filmbemutató Léván

A Reviczky Társulás szeretettel várja önöket 2013. május 15-én, szerdán 17 órakor a Reviczky Házba, „A Bodrog folyótól a Zobor aljáig” című, Kendy Éva és Farkas Péter által készített dokumentumfilm vetítésére, majd egy kis beszélgetésre az alkotókkal.

Pozsony híres szülöttei

Pozsonyban sok olyan személyiség született, akik világhírt szereztek maguknak és városuknak is. Hol járt iskolába a pozsonyi Nobel-díjas? Ki építette a Guggenheim Múzeumot? Kit tartunk a modern tánc megalapítójának, és ki szerkesztette meg az első sakkozógépet

Viharfelhők tornyosulnak a fel nem épült Ipoly-hidak felett

Tavaly decemberben a magyarországi NIF Zrt. és a Nyitra Megyei Önkormányzat megállapodott abban, hogy a folyó alsó folyásán az Ipoly-hidak felépítését elhalasztják az Európai Unió következő, 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusára.

Határon Túli Magyarok Interdiszciplináris Nyári Egyeteme

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, és a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium pécsi kirendeltsége hagyományosan jó együttműködése keretében a határon túl élő magyarok számára idén is megszervezi nyári egyetemét