Az árvízi helyzetről kérhetnek információt

Az árvízi helyzetről kérhetnek információt a 02/4859 3333 telefonszámon a Dunán és a Morván kialakult helyzetről. A segélyvonalat a belügyminisztérium létesítette.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Ervin koreográfus

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Varga Ervin, a neves szlovákiai magyar koreográfus. 58 éves volt.

Varga Ervin egy időben a Szőttes néptáncegyüttes vezetőjeként dolgozott Quittner János utódjaként. Két műsort állított színpadra a Szőttesben, s mindkettő nagyon nagy sikert hozott az együttesnek nemcsak Szlovákiában, hanem külföldön is.

XXXVIII. DUNA MENTI TAVASZ MŰSORA

XXXVIII. DUNA MENTI TAVASZ
Délutáni műsorok a szereplő gyerekeknek, és más érdeklődőknek
NAPONTA DÉLUTÁN HÁROM ÓRÁTÓL HÉT ÓRÁIG A VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELŐTTI MESEVÁROSBAN
ahol kerámiát lehet vásárolni, kézműves foglalkozásokon lehet részt venni.
és csúszkálhatsz a Micimackó légvárcsúszdában.

A „Hodina dejepisu” a Café Nappaliban

Dušan Trančík filmrendező egyórás filmet készített arról, hogyan is tanítják Trianont és a XX. század történelmét Szlovákiában és Magyarországon.

Weöres Sándor centenáriumára

Weöres Sándor centenáriumára a Magyar Írószövetség meghirdette a Bóbita költőversenyt, szeptember 1-jéig lehet nevezni.

Teller Ede titkára voltam

A prágai Ady Endre Diákkör meghívója: Egy Magyaroszágon élő, korábban Prágában tanult diák, Darabont Tibor előadása arról, milyen volt a nagy fizikussal dolgozni Stanfordban 2001–2003 közt.

Aktrajz kurzus a Rovás Akadémián

Aktrajz kurzust indítanak a kassai Rovás Akadémián, jelentkezni folyamatosan lehet.

A Kis-Duna tánc – Small Danube dance lett a győztes

Lezárult a school dance 2013 szavazás. A féli alapiskolásoknak sikerült begyűjteni a legtöbb, 15 645 szavazatot. Ezúton is köszönik azoknak, akik bekapcsolódtak a szavazásba.

Történelmi gyermeknap Nógrád védelmezőivel a füleki várban

Történelmi gyermeknapot rendeznek szombaton a szlovákiai Fülek várában, ahol íjászkodás, lovagoltatás, lőfegyver-bemutató várja a gyerekeket, akik tréfás történelmi jelenetek részesei is lehetnek. A várkapitány lovaggá üti a versenyfeladatok legsikeresebb megoldóit.

Boros Katalin: Rimaszombati történetek

A Pósa Lajos Irodalmi- és Közművelődési Kávéház következő vendége Boros Katalin lesz, aki a közelmúltban megjelent Rimaszombati történetek című könyvét mutatja be.