„Hogy én a magyar színházat elhagyjam? A német színház minden kincséért sem. Hazám nevelt, ő is temessen el.” (Déryné)
1793. december 23-án született Déryné Széppataki Róza, az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője.
Déry Istvánné, Széppataki Róza, a magyar színjátszás kezdeti korszakának legnevesebb színésznője volt. Déryné olyan gyakori vendég volt Erdélyben, hogy tulajdonképpen erdélyi színésznőnek tekinthetjük. Schenbach Rozália néven született Jászberényben. Édesanyja Pesten, Rothkrepf belvárosi kántornál helyezte el, hogy német nyelvet tanulhasson, itt került kapcsolatba a színészettel.
A pesti Hacker házban kezdetleges színpad állt, ahol a kolozsvári magyar társulat tartott előadásokat. Róza gyakran nézőként gyakran részt vett ezeken, ekkor döntötte el, hogy színésznő lesz. Jelentkezett Láng Ádám direktornál, de nem járt sikerrel, ezt követően, házigazdája fiával, Mátray Gáborral, színielőadást rendeztek az iskolában, amely nagy sikert aratott. Édesanyja, a hír hallatára, hogy lánya színésznő akar lenni, felutazott Pestre és hazavitte. Másfél évig próbálta lebeszélni a színészetről, végül megegyeztek, hogy Róza kap egy év próbaidőt, ezalatt eldöntheti, hogy valóban színésznő akar lenni vagy sem. Visszautazott Pestre, ahol a Murányi házaspárhoz került kvártélyba.
1810-ben szerződött a második magyar színtársulathoz, amely akkoriban a Hacker-féle táncteremben, az úgynevezett Hackerszálában volt. Itt színjátszást és éneket is tanult és ekkor magyarosította a nevét Széppatakira, Benke József színigazgató javaslatára. 1810. március 29-én lépett fel először, a Hamletben, amelyben udvari dámát alakított. Ebben az évben eldöntötte, hogy nem megy haza, továbbképzi magát a színész pályára. Eleinte kissé selypített, azonkívül pedig sok volt a színpadi játékán a csiszolnivaló. 1813-ban férjhez ment Déry Istvánhoz, de mivel férje gyakran bántalmazta, nem váltak el törvényesen, de külön éltek.
1812-ben a Rondella épületét a magyar színészek vették birtokba, azonban 1815-ben lebontották, ezért a társulat tagjai szétszéledtek. Déryné Pestről való távozásával lezárult pályájának első korszaka, a társulat feloszlása után Egerben és Miskolcon játszott. 1819 őszén Kilényi Dávid vándor színtársulatához szerződött, fellépett Székesfehérváron, Szombathelyen, majd Komáromban. Már ebben az időszakban is közkedvelt volt.
1823 decemberében elfogadta a kolozsvári meghívást, és érkezése utáni napon, az előadás első szünetében, a Magyarhűség című kompozícióból áriát adott elő. Amikor megjelent a színpadon, senki nem tapsolt. A tapsot a helyi szokás késleltette, mivel csak a gubernátorné kezdhette el. Déryné így emlékszik vissza az eseményre:
„A gubernátorné (…) kihajolt a páholyából, leeresztette két kezét a publikum fölé s úgy kezdett erősen tapsolni! Ekkor mintegy jelszóra valamennyi páholy, zártszék, galéria… szóval borzasztó tapsvihar következett. A muzsika természetesen megszűnt, mert a háromszoros taps sokáig tartott. (…) a zene újra kezdődött és én elkezdettem, énekeltem. Azt kellett volna aztán hallani, midőn felszabadult mindenkinek tetszése szerént érzését vagy helyeslését nyilváníthatni! Minden szóra, mely által érdekelve volt a haza, hősiesség, hűség mind megannyi gátat tört vihar hangzott a taps mindenfelől. Ének után többször kihívtak. Ez itt ritkaság volt.”
Kolozsvár legelőkelőbb köreiben is szívesen látott vendég volt Déryné, fesztelen viselkedése mindenkit lenyűgözött. Itt töltötte be a harmincadik évét, neve ekkor már fogalommá vált, ő volt az első magyar primadonna.
December 27-én, a Svájci család című énekesjatékban Emmelinat játszotta, és teltház fogadta a színészeket, 1824. január 17-én Grillparzer Sapphó című darabjában egyik főszerepet alakította. 1825 tavaszán a színház Nagyenyeden, Marosvasárhelyen, Zalatnán és Abrudbányán vendégszerepelt.
1826 tavaszán Nagyváradon léptek fel, nyáron Szebenben és Brassóban adtak elő. Szebenben is Déryné volt a legnépszerűbb, 18 darabban lépett fel. Kapott egy ajánlatot egy bécsi operai állásra, amelyet visszautasított. Brassói vendégjátékuk elhúzódott, július közepétől november ötödikéig tartózkodtak ott, bemutatták, többek közt, a Sevillai borbélyt, Othellót és, Déryné jutalomjátékául, a Médea és Jazon című énekesjátékot.
A művésznőnek sok rajongója volt, készültek róla portrék, versek, ráadásul a jobb alkotásokat megvásárolták. Szilágyi Pál szerint Déryné az összjátékban, a társulat összeforrottságában hitt, Szilágyi elsősorban Déryné egyéni varázsában.
1834. augusztus 30-án, Kolozsvárott bemutatták a Bánk bánt, ahol Déryné Melindát alakította.
1837-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződött, de a kritika játékát elavultnak bélyegezte, ezért elhagyta a várost októberben, és Kassába ment, majd Nagyváradon is fellépett. A kolozsvári Erdélyi Híradó 1838 novemberében közölt a pesti tudósítójának egy Dérynéről szóló levelet, melyben arra céloz, hogy Erdélyben mindig tárt karokkal várják a művésznőt. 1839 májusában visszatért Kolozsvárra, 26-án fellépett a Norma című operában, teltház előtt. Viszont a június 20-án előadott Sapphóban a 16 éves Melittát alakította, és ezt nem hagyta szó nélkül a kritika, hiszen Déryné ekkor már 46 éves volt. A Beatrice di Tenda alakítása nagy sikert aratott, az első felvonás végén, Dérynét zajosan előtapsolván, átadtak neki egy rózsás fonadékú ezüst kosarat, egy cukorszelencét és egy aranykarikát. Augusztus 4-én ismét előadták, a darabot folyamatosan taps szakította meg, úgy tűnt, hogy a kolozsvári közönségnek fontosabb az ünneplés, mint maga a játék.
1839 szeptemberében jelent meg a Honművészben a Lendvayné és Déryné Kolozsvárt című cikk, amelyben, a két művésznő összehasonlítása által, Dérynét durva kritika illette. A színésznő annyira megsértődött, hogy a szeptemberre meghirdetett előadás elmaradt, mert nem akart fellépni. A cikk által elfogultnak bélyegzett kolozsvári közönség is felháborodott. Déryné nem akart többet fellépni, de végül, sok kérlelés eredményeként, visszatért a színpadra.
Ezután zaklatott és sok megalkuvással teli évek következtek a színésznő számára.1847-ben búcsúzott a színpadtól, visszatért férjéhez. Déry István 1862 januárjában hunyt el, akkor Róza húgához költözött. Utoljára 1868-ban lépett fel, Egressy Ákos jutalomjátékán, ölben vitték fel a színpadra.
Déryné 1872. szeptember 29-én, 78 éves korában hunyt el miskolci otthonában.
Emlékezzünk a magyar színjátszás egyik legfelejthetetlenebb, úttör