Az Európai Ifjúsági Portál fiatal újságírókat keres

Az Európai Bizottság és az Eurodesk Nemzetközi Hálózata 2004-ben indította el az Európai Ifjúsági Portált (https://europa.eu/youth), melynek célja a fiatalok, illetve az ifjúságpolitikai ágazatban tevékenykedők informálása az őket érintő európai lehetőségekről és információkról

A jövő iskolai könyvtára 50 év múlva – Irodalmi pályázat diákoknak

A jövő iskolai könyvtára 50 év múlva – Irodalmi pályázat diákoknak. Pályázók köre: Magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények 9-13. évfolyamos tanulói. Egy közoktatási intézményből egy pályamű küldhető, így javasoljuk az iskolai forduló szervezését és a csoportos alkotómunkát.

Rómaiak nyomában a Duna Mentén – zárókonferencia Izsán

Izsa Község a „Kapcsolódás a nemzetközi turisztikai útvonalra: „Rómaiak nyomában a Duna Mentén” című pályázat ZÁRÓ KONFERENCIÁJÁT 2013. JÚNIUS 11-ÉN, 9:00 órai kezdettel tartja az izsai művelődési ház nagytermében.

Martosi Szabadegyetem

Júliusban először rendezik meg hagyományteremtő nyári szabadegyetemüket Martoson a Via Nova Ifjúsági Csoport és partnerszervezetei.

Kovács Balázs írása – 93 évvel Trianon után Közép-Európában

Ebbe a sorba illeszkednek még azok az érvelések, miszerint a nemzetiségek kései utódai majd belátják, hogy a magyarosítás hasznukra vált (»a magyar gyerek javára válik, ha szlovák iskolában tanul«).

Nyárasd 900. születésnapját ünnepli

Nyárasd 900. születésnapját ünnepli

Weöres Sándor századik születésnapját ünnepeljük

Műveiben egyszer mint kisfiú, majd mint görög bölcs, ismét máskor mint XVIII. századi, arisztokrata származású, félig cigány költőnő szólalt meg. Elindult a hivatalos Weöres Sándor centenáriumi év.

A SZMAZE – Tűzvirág Zenei Tehetségkutató döntősei

A SZMAZE – Tűzvirág Zenei Tehetségkutató döntőjébe a következő 7 jelentkező került be (ABC sorrend alapján):

· John Boytosh
· Even Now
· Horváth Marianna
· Kobold
· Kovács Krisztián
· Sukola Tamás
· Takács Krisztina

Dunaszerdahely város nyári kulturális kínálata

Dunaszerdahely város nyári kulturális kínálata

Fotópályázat