Búcsú Szeberényiné Zupkó Judittól

„A római mitológia szerint sorsunk fonalát a párkák szövik. (…) Az én sorsom fonala meglehetősen göcsörtösre sikerült” – írta egyik nekem címzett levelében Szeberényi Zoltán vagy másfél évtizeddel ezelőtt. A személyes névmást tehette volna akár többes számba is, mert nemzedékünkben ritkán akadt olyan kivétel, akinek életfonala ne lett volna tele bogokkal. Zoltán feleségéé még többel is, mint a kortársaké, ám Juditkát panaszkodni sohasem hallottam. Valószínűleg azért nem, mert lelki alkata olyan hivatás(tudat)ra predesztinálta, amely által fő feladata lett mások szellemi (szakmai) képességeinek kialakítása és gyarapítása. Szívvel-lélekkel pedagógus volt: nevelők nevelője, tanítók tanára.

Szeberényiné Zupkó Judit 1932. május 8-án született Füleken; tanult Salgótarjánban, Budapesten, Pozsonyban, Brünnben; tanító- és tanárképzőkben, bölcsészdoktori címet, kandidátusi fokozatot szerzett. Miért is? Az biztos, hogy nem egy reményteljes karrier beteljesítése céljából, hiszen amit főiskolai, illetve egyetemi oktatóként elérhetett, az adjunktusi beosztás volt. Jutalma viszont a legtöbb, amit egy tanár elérhet: a tanítványai szerették.

Megvallása szerint eredetileg nem pedagógus szeretett volna lenni, hanem divattervező. Szépérzékének kibontakozását a közbejött göcsök sem tudták megakadályozni, mert a pszichéjében rejlő esztétikum az irodalom iránti vonzalmában élt tovább, és áthatotta az egész életét. Első (magyar szakos) tanári oklevelével a pozsonyi Szlovák Pedagógiai Könyvtárban tudott elhelyezkedni, majd 1961 nyarán a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Pedagógiai Tanszékén kapott állást, itt dolgozott nyugdíjas koráig. Amellett, hogy neveléselméletet, neveléstörténetet és általános pedagógiát oktatott, rendszeresen publikált szak- és (szép)irodalmi folyóiratokban, tan- és módszertani könyveket írt, szakkönyveket fordított magyarra. Az „előírt tanterv” teljesítése mellett vagy időnként azt mellőzve „a múlt értékeinek mához szóló üzeneteit” közvetítette a hallgatóinak. Szakmájában semmit sem tartott előbbre valónak, mint a korszerű pedagógiai gondolkodásmód kialakítását, fejlesztését, meg a magyar irodalom szeretetére való nevelést. (Legtöbb cikkét és tanulmányainak anyagát is épp e témakörből merítette.) Gazdag munkássága mellett feleségként, családanyaként, majd nagyszülőként is példásan helytállt.

Az elmúlásról már sok mindent mondtak, de olyan találó szavakat, mint Zenthe Ferenc színművész feleségének elveszítésekor, talán senki sem: „A halál nagyon udvariatlan dolog.” Modortalansága leginkább azokat sújtja, akiket megfoszt szeretett hozzátartozójuktól. A veszteséget szenvedők fogadják együttérzésemet és mindazokét, akik lélekben velük vannak. Szeberényi Judit búcsúztatása szerdán lesz a komáromi római katolikus temetőben.

Csicsay Alajos (Új Szó Online)