„Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”
Neil Armstrong 1969-es mondását sokan és sokfelé idézték. A Holdra lépés valóban nagy esemény volt, az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelte.
Akárcsak nemrég a Mars-szonda célba juttatását.
Talán úgy van: ha megérik, megszületik és lezárul valamely korszak, és elkezdődik egy más, ugyanolyan érdekes, fontos és jelentős: az előző nagy személyiségei, a mindenkori úttörők megnyugvással hajthatják örök álomra fejüket. Hiszen a történelem kereke forog tovább, a tudomány halad, és amit az emberi elme megálmodik, előbb-utóbb, épp az Amstronghoz hasonló úttörők, a bátrak segítségével megvalósul.
Köszönjük, hogy ott hagytad a felszínen az „emberiség” lába nyomát. 🙂 (HM)
Neil Armstrong űrhajós 1930. augusztus 5-én született az Ohio állambeli Wapakoneta városban. A koreai háború alatt a légierőnél szolgált, pilótaként 78 harci bevetése volt, több kitüntetésben is részesült. Leszerelése után repülőmérnöki, majd űrmérnöki diplomát szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen. Ezután a NACA (az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődje) alkalmazta, s tesztpilótaként több mint ötvenféle repülőgépet próbált ki. Az X-15-ös kísérleti repülőgéppel több mint hatvan kilométer magasra jutott, miközben elérte a hangsebesség 5,74-szeresét (óránként 6400 kilométert). 1962-ben űrhajósjelölt lett a Gemini-program keretében, 1965-ben a Gemini-5 űrhajó tartalék parancsnoka volt.
Egy évvel később a Gemini-8 parancsnokaként járt a világűrben, űrhajójuk elsőként hajtott végre űrrandevút. A kísérlet során az egyik hajtómű meghibásodott, de Armstrong úrrá lett a helyzeten. 1968-ban ismét életveszélyes helyzetbe került, amikor egy Holdmodulhoz hasonló szerkezettel végzett próbarepülés során tűz miatt katapultálnia kellett, de ezt a kalandot is ép bőrrel megúszta. Egy évvel később őt választották a Holdra szállást végrehajtó Apollo-11 űrhajó parancsnokának.
Az amerikaiakat heves vágy fűtötte, hogy „visszavágjanak” a Szovjetuniónak az űrhajózás terén. A szovjetek bocsátották fel az első mesterséges holdat, és szovjet volt az első űrhajós is (Jurij Gagarin), a szovjet propaganda-gépezet pedig alaposan kihasználta a lehetőséget a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítására. John Kennedy elnök 1961-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat a Holdra, s a program megvalósítása érdekében óriási erőforrásokat mozgósítottak. A Mercury-, majd a Gemini- után beindították az Apollo-programot, a háromszemélyes űrhajócsaláddal a már a holdraszálló egységet, a holdkompot tesztelték. A 10-es számú Apollo már a Hold közelében tesztelte a holdraszállást, a manővert élesben az Apollo-11-nek kellett végrehajtania.
Az Apollo-11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el, fedélzetén Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajóssal a Hold és a történelem felé. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb Saturn-V hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó két és fél órát keringett a Föld körül, majd Hold felé vezető pályára állították és washingtoni idő szerint július 19-én 22 óra 49 perckor pályára állt a Hold körül. Armstrong és Aldrin 20-án átszállt a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkompra és megkezdte a Holdra szállást.
A művelet majdnem meghiúsult, mert a landolásra a Nyugalom Tengerének nevezett, a Földről síknak tűnő tájat szemelték ki, közelebbről azonban kiderült, hogy azt kövek és kráterfalak teszik veszélyessé. Már csaknem elfogyott a kétpercnyi manőverezésre elég üzemanyag, amikor végre alkalmas helyet találtak és jelenthették a houstoni irányító központnak: A Sas leszállt. Július 20-án, vasárnap este washingtoni idő szerint 22 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett Neil Armstrong személyében az első ember idegen égitest felszínére, s hangzott el a híres mondat: „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.” Húsz perccel később Aldrin is csatlakozott hozzá, a két űrhajós kitűzte az amerikai zászlót, talajmintát vett, elhelyeztek néhány műszert, egy ottlétüket megörökítő táblát és emlékérmeket az elhunyt űrhajósok emlékére. A két és fél Holdon töltött óra nagyobb részében csak sétálgattak, futkároztak és „ugrándoztak”. Ezután visszaszálltak a Holdkompba, startoltak és összekapcsolódtak az anyaűrhajóval.
Három nappal később, július 24-én a Hawaii-szigetek közelében a parancsnoki kabinnal sikeresen leszálltak a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én „szabadultak”, miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet.
A Holdra szállásnak akkor 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően. Ennek ellenére újra és újra felröppen a hír, hogy „senki nem járt a Holdon”. A kételkedők szerint a felvételek Nevadában, egy titkos laboratóriumban készültek a NASA megrendelésére, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat és a porban a hajtóművek által hagyott kráterek hiányát hozzák fel. A nagy átverés hívei azt állítják, a holdkomp olyan gyatra alkotmány, amely a valóságban sose repülne, a visszaszálló egységet pedig egyszerűen kilökték egy magasan szálló repülőgépből.
Az viszont egész biztosan a városi legendák közé tartozik, hogy Armstrongnak a Holdra lépve második szava az irányító központ megdöbbenésére a „Sok szerencsét, Mr. Gorsky” lett volna. Először azt hitték, egy rivális szovjet kollégáját üdvözli, de ilyen nevű illetőt nem találtak. Aztán állítólag – 26 év után – egy interjúban magyarázatot adott: gyerekként egy bizonyos Gorsky nevű szomszéd kertjében hallotta, amint Mrs. Gorsky azt üvölti férjének: „Orális szex? Majd ha a szomszéd fiú a Holdon jár!” A kacsa 1995-ben jelent meg az interneten és azonnal felkapta a sajtó, maga a főszereplő Armstrong is egy tévéműsorban hallotta először.
Visszatérve a Földre, Armstrong megvált a NASA-tól, a cincinnati egyetem oktatója lett és maradt 1979-ig. Majd hazaköltözött szülővárosába; telefonját titkosíttatta és kerülte a nyilvánosságot. Számtalan kitüntetéssel halmozták el, és a Holdra szállás helyszínén egy kis kráter viseli nevét.
Az Apollo-program az Egyesült Államok második – a hosszas előkészítő fázisa miatt a repülések sorrendjét tekintve harmadik – emberek részvételével végrehajtott űrprogramja volt, amely 1961 és 1972 között zajlott. A program célja kettős volt: a fő célként az ember Holdra juttatása fogalmazódott meg, mögöttes politikai célként pedig a hidegháború által életre hívott űrversenyben az USA vesztes pozíciójának megfordítása, a nemzeti presztízs helyreállítása volt a célkitűzés. Armstrongék Holdra szállását négy, űrhajósokkal végrehajtott tesztrepülés előzte meg, míg egy sikertelen holdutazás is része volt a programnak. A repülések mellett egy tragédia is beárnyékolta az Apollo-programot, az első tesztrepülés előtti előkészületek közben három űrhajós, Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee halt meg az űrkabinjukban kitört tűz következtében.
A repüléseket egy speciális űrhajórendszerrel hajtották végre, amely az Apollo típusú űrhajóból és a holdra szállás kulcsának számítóholdkompból állt, hordozóeszközként pedig szintén speciálisan a feladathoz tervezett Saturn V és Saturn IB rakétákat használtak. A program hardverét később sikerrel alkalmazták más űrkutatási programokban is, így a Skylab-programban és az Apollo–Szojuz repülésen is.
A program 1972-ben fejeződött be, azóta egyetlen embert szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony Föld körüli pályát. Az űrhajósok által visszahozott kőzetminták és a kihelyezett műszerek mérései forradalmi változásokat hoztak a Naprendszer történetének, kialakulásának megismerésében, a Föld-Hold rendszer fejlődéstörténetének ismereteiben.
A © NASA felvételei