Ad Revidendum! IV. A

Hát jól kitoltál velünk, Kati, mondhatom! Amikor „a” István hangját meghallottam a mobilodról, azt hittem, valami szokásos jó kis móka… egy pillanatig. (Mint amikor osztályfőnökünk „aranyköpéseit” gyűjtöttük csokorba; vagy egymást váltva randiztunk P.-vel, aztán jókat kuncogtunk az egészen; amikor a fiú–lány focimeccsen rúgtuk le egymást az osztálykiránduláson; vagy az ábrázoló geometria óra alatt rendszeresen szervezett versíró versenyt értékeltük a pad alatt; mikor Cs. meg F. plafonraköpő versenyét kísértük feszült figyelemmel; vagy amikor L.-t szalasztottuk az Új Ifjúságért, és közben azon röhécseltünk, hogy mire észbe kap, hogy szét kéne osztania, mi már elolvastuk – hátulról visszafelé – az egész számot; vagy mikor az volt a nap vicce, hogyan landolt S. a sípálya alján a budiban…)
Gondoltam: ilyet Te nem tehetsz velünk, nem tolhatsz ki az osztállyal, adós vagy jó pár történettel, találkozóval, derűddel… Mint mikor az osztálytalálkozón, ahol mindenki siránkozott, azt mondtuk: mi elégedettek és sikeresek vagyunk! És így is éreztük.

Így van most is.
Nem búcsúztatunk, mert úgy gondolom: éppen csak megelőztél, annyira, hogy Odaát megszervezhesd az örök nagy találkozót, építhesd tovább a földiek helyett a szivárványszínű égi hidakat, amelyeken majd eltalálunk oda, ahol végül mind összegyűlünk, hogy elmeséljük egymásnak életünk nagy kalandját.

Addig itt mi elintézzük, amit ránk hagytál feladatul.
Elég sok munka, annyi szent. De Zs. megzenésíti a hídavató himnuszt, én meg írom már fejben a szöveget. És János bácsi könyvéről sem feledkezem el…

Szóval: Cső, Kati, Ad Revidendum!

****************************************************************************

A sajtó többek között így emlékezik meg róla:

„Bussa. Az Ipoly-hidak újjáépítésének kezdeményezőjét gyászolja a középső Ipoly mente és a szlovákiai magyar közélet, Molnár Katalin életének ötvenegyedik esztendejében váratlanul hunyt el egy általa szervezett jótékonysági rendezvényen.
A bussai Molnár Katalint, mint a szlovákiai magyar civil élet egyik mozgatórugóját, számos kulturális és közéleti rendezvény támogatóját, jótékonysági gyűjtések kezdeményezőjét és lebonyolítóját ismerték itthon és a határokon túl is. Ő volt az, aki a régióban több mint nyolc évvel ezelőtt elindította az Ipoly-hidak újjáépítését, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve szervezte a hidak építését előkészítő konferenciákat, nemzetközi találkozókat, szakmai tárgyalásokat.
Legutóbb, alig két héttel ezelőtt Inám községben találkoztak az Ipoly hidak építésén dolgozó civil szerveződések és a szakma, ahol a Ráróš-Ráróspuszta és a Petőpuszta-Pösténypuszta közt épülő Ipoly hidak idén júniusra tervezett átadását készítették elő. Molnár Katalin emellett az Ipoly-völgyi vasúti közlekedés újraindításával is foglalkozott, egyik szlovákiai szervezője volt a tavaly május elsején Szécsényben megtartott nemzetközi vasutasnapnak is. A dévai Böjte Csaba által vezetett gyermekotthonok támogatásának szlovákiai szervezését is nagy szeretettel és áldozatosan végezte. Éppen a dévai gyermekotthonok támogatására, általa szervezett jótékonysági bálon lett rosszul március 5-én este, az orvosi beavatkozás sem tudta életét megmenteni.
Molnár Katalintól március 9-én, szerdán délután egy órakor vesznek búcsút családtagjai és tisztelői a bussai temetőben. A felvétel a tavalyi nemzetközi vasutasnapon örökítette meg, ahol nem csupán szervezőként, hanem szereplőként is közreműködött.” (Szászi Zoltán, Új Szó Online, 2011. március 7.)