„Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged.”
Ezt a WP-rendszeren belül működő Napsugár („napi lélekmelegítőd”) közölte ma. Hadd higgyem, hogy nem véletlenül. Ugyanis naponta bombáznak különböző helyekről különféle emberek – akiket egyébként higgadt és gondolkodó elméknek ismerek – akkora eget rengető marhaságokkal, hogy a pumpám koffein nélkül is turbóra dolgozik.
Ilyenekre gondolok:
„(…) SMS-ben küldje el Szlovákia történelmét! (…)” Meg hogy: „ (…) Addig meg mi énekeljük saját gyönyörű népdalunkat, ők pedig csattogóbb formáját, mint a tót himnuszt. Bár jobban tennék Ficóék, ha kitalálnának maguknak egy új himnuszt, a nagy tót zeneszerző, Franciscovi Erkelovi zenéjére. Addig is reménykedjünk régi jó, magyar (vagy tót?) közmondásunkban: – »A tót is megnyugszik, amikor leesik a fáról.« (…)” (Utóbbi Stoffán György helyettes főszerkesztő – Európai Idő – Sepsiszentgyörgy tollából.)
Lelkeim – kérdem én erre –, MIÉRT JÓ NEKÜNK az, ha lenézünk másokat a történelmükért? A miénk is jóval kisebb, rövidebb, szűkebb stb., mint pl. az örményeké vagy a grúzoké, akik már akkor virágzó keresztény államban éltek, amikor mi még csak a csodaszarvas farka után futottunk. (Mondjuk.)
Nem dicső dolog elnyomni, gyilkolni, asszimilálni vagy kiszorítani más népeket – bennünket se.
De: Nem vagyunk áldozatok. Lennének – LEHETNÉNEK! – ÉRTELMES és HATÉKONY eszközeink arra, hogy megállítsuk a folyamatot, csak (politikai? közösségi? egyéni?) AKARATUNK nincsen. Időnként roppant nevetségesek, kicsinyesek, korlátoltak tudunk lenni. És ez nem erény, semmiképpen.
Aztán meg a himnuszok. Tyű! Nem soknak kéne a mi búsulósunk, ha rájuk akarnánk tukmálni. Arra meg sértődöttség és orr alá dörgölés helyett akár büszkék is lehetnénk, hogy egyik legszebb népdalunk dallamát csodásnak tartották és himnuszukká tették azok, akik ugyanolyan joggal vallhatják sajátjuknak, akár más egy tőről fakadt dallamainkat, merthogy 1919-ig (is egymás mellett éltünk és) közös történelmet írtunk és földrajzilag is azonos teret töltöttünk be. Sok történelmi személyiség és alkotó a szlovák történelemnek és kultúrhistóriának IS része. Az európainak is, for example. (Ha valakinek ez sérti a nemzeti büszkeségét, emlékezzen Sebestyén Márta összemixelt dúdolására egy világzenei lemezen, amire hű de büszkék voltunk és vagyunk, pedig csak egy dallamvariáció és egy hang, amit a sajátunknak tudunk be.)
Igen, a szlovák himnusz népzenei alapdallamát Bartók Béla gyűjtötte. Több mint 100 éve. Aztán a hős európai nemzetek hülyesége miatt ő is Amerikában kötött ki. Elpusztítottuk. Mi. A politikánk, a politikusaink és az olyan fasisztoid szövegeink, amilyeneket most köröztök a neten. Vannak hát vándordallamok és egy nótát fújók ma is, kívánom, hogy népirtás helyett zongoradarabokat és himnuszokat alkossanak végül!
Sok kincsünk van, megosztozhatunk rajta, sárdobálás és számonkérés helyett. Vannak persze szép számmal kimondatlan és elrendezetlen dolgok, amikkel szembe kell nézni, kimondani és tisztázni őket végre. Komolyan és nyíltan. Mindkét népben jelentős a teremtő erő, tudunk még értékeket alkotni külön és közösen is, nem muszáj örökösen az örökségért tépnünk egymás haját és a szánkat.
A világ története során minden igazán jelentős szellemi alkotás közös tőről fakad, ismerős és átjárható, ha a maga egyediségében mindig közelebb áll is valakikhez. Ha mindenhol azt keresnénk, ami összeköt(het)… József Attila írta: „Alkotni vagyunk, nem dicsérni.” Alkossunk, teremtsünk magunk köré szebb és élhetőbb világot. A béka-egér harcokat vívják meg a békák és az egerek.
Úgyhogy mielőtt valami indulatoktól, féligazságoktól és helytelenségektől túlfűtött a baromságot harmincadszor küldtök körbe, álljatok már meg egy gondolatnyira, és higgadjatok le.
A Kis Herceg szerint „jól csak a szívével lát az ember”. Hm. Hát akkor legyen szívünk. Meg eszünk és szemünk, hogy ne csak a köldökünket nézzük és az orrunk hegyéig lássunk.