Pénzes Tímea

Pénzes Tímea kutatási tárgya sok-sok egyedülállóan színes és izgalmas hímnemű

A férfi mint szöveg, vagy piszok a köröm alatt?

„Regényt írni nagyon nehéz. A regényírásnak követelményei vannak. Az én regényemnek, ahogy a tarka bocinak, nincs se füle, se farka. Az én regényemnek, akár a az életemnek, nincs se eleje, se közepe, se vége. Ha volt is, levágták, tehát életem véres. Vagy véres, vagy túl bolond, könnyelmű. Pedig csorba. És csorbaságának tudatában vagyok. De a tiéd sem tökéletes.”

Pénzes Tímea az Angyalzsugor c. antológiában való megjelenés után 1998-ban jelentkezett önálló verseskötettel (Vetkőzés, avagy beismerő vallomás), azóta verseken kívül prózát is publikál. Első prózai műve vizsgálatának tárgyai a férfiak, illetve “a” férfi. A megértés és megismerés folyamatát, férfi és nő közös játékait rögzíti őszinte, néhol szarkasztikus sorokban. Írói nyelve rendkívül könnyed, játékos, bátran, de túlzások nélkül nyúl az argóhoz is.

„Meg kell írnom a könyvem, meg ám, de előtte élményeket kell szereznem, meg kell ismernem a kiismerhetetlen férfiakat. Nem mint csoportot, hanem egyenként sok-sok egyedülállóan színes és izgalmas hímneműt. Anélkül, hogy tárgynak, kutatásaim alapanyagának tekinteném őket. Anélkül, hogy tudnák, hogy icipicit kihasználom és felhasználom őket. Meg kell néznem értelmező, etimológiai meg szinonima-szótárakat, mi a véleményük vajon a férfiakról, a kanokról. És Odüsszeuszt, Casanovát, Trisztánt meg szerelmi történetek férfi szereplőit is fel kell újra fedeznem és elemeznem kell őket. És nem árt, ha vájkálok egy picit rövidke életemben, hátha voltak már tapasztalataim velük. Hátha.”

A könyv nem csupán e kísérleti folyamatot és eredményeit fogalmazza meg, hanem a korosztály, az egyetemi ifjúság megannyi gondját is. Az író nem marad kívül a szövegen, jócskán vall az alkotásról is. Képes hihetetlen könnyedséggel és természetességgel rögzíteni azokat a folyamatokat, amelyeken mindannyian átestünk életünk során, de az idő teltével visszaidézhetetlenekké, rögzíthetetlenekké váltak. Pénzes Tímea szövege attól hiteles, hogy szinte azonnal rögzíti az eseményeket a maguk folyamatában, egyben rögtön megtalálja azt a megfelelő távolságot is, miáltal írói prizmáján átlényegítve a történéseket, kiszűri az összes lehetséges „lányos nyavalygást” és tekintetet elkendőző szívfájdalmat. Így lesznek számára a férfiak nemcsak „szigetek” meg „Piszkok a papíron és a körmöm alatt. Piszokká redukált élmények”, hanem – mint nemrég nyilatkozta – „szövegek”. Csak annyit tudunk meg róluk, amennyit érdemes ahhoz, hogy jellemük felvillanjon. Ezekben a felvillanásokban aztán hol nevetségesek, hol szánalmasak, hol egoisták, hol csak impotensek, valóban addig érdekesek, amíg építeni képesek a szerző szövegét egy-egy momentum erejéig. Játékok: valódi és irodalmi értelemben.

„Az írás számomra játék, megkönnyebbülés, kábítószer. Nem akarok rajta gondolkodni, mit jelent számomra mindez. (...) Nem közügy ma az irodalom. Irodalmat írok és tanulok az egyetemen. A kedvenc időtöltésem lett a szakom. Ma inkább ez csak kényszer. Embertelen mennyiségű adatot és információtömeget sajátommá tenni nem élvezet. A múlttal foglalkozni nem a jövő. Újat kell alkotni. Régen olvastam már igazi élvezettel.”

A szerző saját állítása szerint két kisregényt tett közzé. Ám az Előszó, valamint a Cáfolat c. zárórész ellentmond ennek az állításnak. Ezekkel együtt ugyanis valóban minősíthetjük akár tanulmánykötetnek is, hiszen meghatározza kutatási tárgyát, módszerét, majd végül rámutat a kutatás buktatóira, esetleg anti-tanulmánykötetnek, hiszen végül mintegy megcáfolja saját kutatási eredményeit, megkérdőjelezi a felismerni vélt sajátosságokat, működési elveket stb.

„Az elemzés a következőképpen folyik: az üstökénél (!) fogva elkapok egy kezem ügyében levő hímneműt és elmerengek: Bizonyára van jelentésed. Van egy számomra még ismeretlen jelenésed. Felfedezhető vagy. Véleményeket ragaszthatok rád. Lehetsz az enyém, ha úgy akarom. Hiszen már ismerlek. Csupán szétszóródtál és újraformálódtál. Az első szerelmem vagy, mindenkiben veled találkozom. Derrida tudta, disszemálódsz, újra más és más jelentéseket tulajdonítok neked. Jelentéseid káoszából mindig más és más fog dominálni, attól függően, milyen szögből esik rád a fény. Jellemezhetnélek metaforákkal is, de akkor egyre csak elfednélek, egyre homályosabb és érthetetlenebb lennél. Ez esetben csak eltávolodnánk egymástól. De nemcsak a metafora, a névmás is elfed, a névmás tabu. Elrejti, amit jelöl. A szerelmem is tabu. Nem ismerem jelentéseit. Csak néhány jelentését. Mindig a kontextustól, a szövegösszefüggéstől, a társaságtól függ. Játszadozom szerelmemmel. Addig foglalkozom vele, amíg nem untat.”

Dokumentumkötet, hiszen reális tapasztalatokon alapszik. Lányregény, hiszen főszereplője saját maga, bár ténylegesen egyszer sem jelenik meg a szövegben. Nőregény, mert olvasható akár manuálként is, ha akarjuk. Erotikus regény, mert bár nem tartalmaz konkrét leírásokat, sejtetései, odavetett félmondatai sokszor izgatóbbak egy peep-shownál. Szociográfia, nálunk talán az első, amely egyetemi közegből, kortársak életmódjáról hoz információkat. Mindez lehet – mégsem az, “csak” olyan próza, amely nem hagy közömbösen, remélhetőleg visszhangot kelt és vitát kavar.

Az Egy férfi rövid fejezeteinek szerkesztettsége biztosítja, hogy az olvasó se unatkozzék. Gondolati és nyelvi játékosság uralja ezt a szöveget, és bár a szerző többször utal saját versírói vénájára, a szövegből nem lóg ki a költői lóláb, még az ilyen líraibb fordulatoknál sem, miszerint: „Addig nyomkodtam a mellbimbódat, míg ki nem buggyant az első szó. Aztán megelégedtem. Megelégeltem. Lelegeltelek. Szép volt, hihetetlenül könnyű.”

Az A férfi című részben azután ez a könnyedség hirtelen átcsap a kegyetlenül fájdalmas, elviselhetetlenül megmagyarázhatatlan érzelmi konfliktus leírásába. A fejezetek hosszabbakká, a szöveg zaklatottabbá válik, a végén – mintegy becsavarodva – ismétlődésekbe siklik, néhol szinte vonaglik, fuldoklik, hogy aztán mindezt a másfajta játékot is megkérdőjelezze végül, jót szórakozva saját magán és jól szórakoztatva minket, meg egy kicsit sajnálkozva is afelett, hogy fájdalmat okozott azzal, hogy túlságosan komolyan vettük, hiszen a szöveg csak a maga számára valóság, önmaga játéka.

„Mi az írás? Csupán a szavak másképp csoportosításáról van szó, így is fogalmazhatnék” – mondja Pénzes Tímea, ám mindenesetre elég izgalmasan tudja átcsoportosítani a szavakat ahhoz, hogy kötete sikerre tartson számot. [Haraszti Mária]

Pénzes Tímea
Mesél a múlt A kötet témája a szerző családja: a dédanya, az ükapa, a nagyanya, végül a tragikusan korán elhalt édesanya emlékezete. Pénzes Tímea az eddigi köteteinél szélesebb tematikát dolgoz fel, váltakozó helyszínrajzai lenyűgözőek, szereplőinek skálája kötöttebb, archaikusabb a nyelvi stílusa. A nyelvjárási elemeket jelzésszerűen és nagyon optimálisan használja. Fájdalmasan szép könyv Pénzes Tímea legújabb műve. Azoknak szól elsősorban, akik még ismerik és értékelik a magyar nyelv változatos szépségét, s otthon érzik magukat a búzatábla szélén. A kötet bizonyíték arra: „a szlovákiai magyar” tematika határozottan gazdagítani tudja a kortárs irodalmat, biztosítva annak sokszínűségét. (15x21 cm, táblás kötés, 200 oldal) Antológiák: Kapufa a Parnasszuson. Madách, Pozsony 1993. Menedékjog. Littera Nova, Budapest 1995. Keresztelő. Berzsenyi Dániel Irodalmi és Műv. Társaság, Kaposvár 1996. Angyalzsugor. AB-ART, Pozsony 1997. Mindenek előtt. Berzsenyi Társaság, 1997. Nagyböjti disznó 1, 2. Márkus-Barbarossa, Sepsiszentgyörgy 2001, 2002. Pf. 2002. Fiatal prózaírók antológiája. AB-ART, 2002. Légyott. Miskolci Operafesztivál, Miskolc 2003. A képzelet ráfogásai (Lilium Aurum, Dunaszerdahely 2004) Művei: Vetkőzés avagy Beismerő vallomás. Versek. Nap, Dunaszerdahely 1998. Egy férfi/A férfi. Regény. Madách-nívódíj; AB-ART, Pozsony 2000. Rezdülések. Próza. Uo. 2003. Madagaszkári napló. FISZ, Budapest 2003. Mesél a múlt. Családregény. AB-ART Kiadó, Pozsony, 2006 Jelentősebb műfordításai: Jan Karafiát: Bogárkák (Broučci). AB-ART Kiadó, Pozsony 2004 Jozef Cseres: Zenei szimulákrumok (Hudobné simulakrá). FISZ, Budapest 2005	Pénzes Tímea széppróza-kötetei		A Pozsonyi Casino-beli bemutatkozó est 2006 novembrében, a házigazda Juhász Dósa János.

Részletes információk: www.volny.cz/penzes Az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár 2006. szeptember 12-én este (egy délelőtti középiskolai találkozót követően) a Lavazza Irodalmi Kávéházban bemutatót tartott Pénzes Tímea *Mesél a múlt, Juhász R. József Képben vagy?, valamint H. Nagy Péter Paraziták* című kötetének megjelenése alkalmából. Kecskés Ildikó bevezetője után az alkotásokról maguk a szerzők vallottak, elhangzottak részletek a művekből, sőt vetítettképes bemutató is volt. A beszélgetést H. Nagy Péter vezette érdeklődő telt ház előtt. Fotók: Haraszti Mária
Jan Karafiát (1846–1929) cseh prózaíró, költő, evangélikus lelkész, teológus független misszionáriusként tevékenykedett. A Bogárkák az egyetlen irodalmi műve, amely névtelenül jelent meg 1876-ban, illusztrációk nélkül, harminc krajcárért, és nem figyeltek fel rá különösebben. A szerző neve csak 1912-ben, a tizedik kiadásban jelent meg a borítón. A „cseh Andersen” könyve azóta kilencven (!) kiadást ért meg Csehországban, filmváltozata is elkészült, sőt továbbírták. A könyv kortárs magyar nyelvre átültetett változatának illusztrátora Lucia Pauliková, aki klasszikus ceruzarajzaival varázslatos mesei hangulatot teremtve teszi érzékletessé a szentjánosbogárkák életét. (Kötve, laminált borító, 30x21 cm, színes illusztrációkkal, 88 oldal.)			Karafiáth Orsolyával egy közös prágai felolvasáson, 2006 Median, Pozsony 2007 –79. ÜKH

		Pénzes Tímea kutatási tárgya sok-sok egyedülállóan színes és izgalmas hímnemű A férfi mint szöveg, vagy piszok a köröm alatt? „Regényt írni nagyon nehéz. A regényírásnak követelményei vannak. Az én regényemnek, ahogy a tarka bocinak, nincs se füle, se farka. Az én regényemnek, akár a az életemnek, nincs se eleje, se közepe, se vége. Ha volt is, levágták, tehát életem véres. Vagy véres, vagy túl bolond, könnyelmű. Pedig csorba. És csorbaságának tudatában vagyok. De a tiéd sem tökéletes.” Pénzes Tímea az Angyalzsugor c. antológiában való megjelenés után 1998-ban jelentkezett önálló verseskötettel (Vetkőzés, avagy beismerő vallomás), azóta verseken kívül prózát is publikál. Első prózai műve vizsgálatának tárgyai a férfiak, illetve “a” férfi. A megértés és megismerés folyamatát, férfi és nő közös játékait rögzíti őszinte, néhol szarkasztikus sorokban. Írói nyelve rendkívül könnyed, játékos, bátran, de túlzások nélkül nyúl az argóhoz is. „Meg kell írnom a könyvem, meg ám, de előtte élményeket kell szereznem, meg kell ismernem a kiismerhetetlen férfiakat. Nem mint csoportot, hanem egyenként sok-sok egyedülállóan színes és izgalmas hímneműt. Anélkül, hogy tárgynak, kutatásaim alapanyagának tekinteném őket. Anélkül, hogy tudnák, hogy icipicit kihasználom és felhasználom őket. Meg kell néznem értelmező, etimológiai meg szinonima-szótárakat, mi a véleményük vajon a férfiakról, a kanokról. És Odüsszeuszt, Casanovát, Trisztánt meg szerelmi történetek férfi szereplőit is fel kell újra fedeznem és elemeznem kell őket. És nem árt, ha vájkálok egy picit rövidke életemben, hátha voltak már tapasztalataim velük. Hátha.” A könyv nem csupán e kísérleti folyamatot és eredményeit fogalmazza meg, hanem a korosztály, az egyetemi ifjúság megannyi gondját is. Az író nem marad kívül a szövegen, jócskán vall az alkotásról is. Képes hihetetlen könnyedséggel és természetességgel rögzíteni azokat a folyamatokat, amelyeken mindannyian átestünk életünk során, de az idő teltével visszaidézhetetlenekké, rögzíthetetlenekké váltak. Pénzes Tímea szövege attól hiteles, hogy szinte azonnal rögzíti az eseményeket a maguk folyamatában, egyben rögtön megtalálja azt a megfelelő távolságot is, miáltal írói prizmáján átlényegítve a történéseket, kiszűri az összes lehetséges „lányos nyavalygást” és tekintetet elkendőző szívfájdalmat. Így lesznek számára a férfiak nemcsak „szigetek” meg „Piszkok a papíron és a körmöm alatt. Piszokká redukált élmények”, hanem – mint nemrég nyilatkozta – „szövegek”. Csak annyit tudunk meg róluk, amennyit érdemes ahhoz, hogy jellemük felvillanjon. Ezekben a felvillanásokban aztán hol nevetségesek, hol szánalmasak, hol egoisták, hol csak impotensek, valóban addig érdekesek, amíg építeni képesek a szerző szövegét egy-egy momentum erejéig. Játékok: valódi és irodalmi értelemben. „Az írás számomra játék, megkönnyebbülés, kábítószer. Nem akarok rajta gondolkodni, mit jelent számomra mindez. (...) Nem közügy ma az irodalom. Irodalmat írok és tanulok az egyetemen. A kedvenc időtöltésem lett a szakom. Ma inkább ez csak kényszer. Embertelen mennyiségű adatot és információtömeget sajátommá tenni nem élvezet. A múlttal foglalkozni nem a jövő. Újat kell alkotni. Régen olvastam már igazi élvezettel.” A szerző saját állítása szerint két kisregényt tett közzé. Ám az Előszó, valamint a *Cáfolat* c. zárórész ellentmond ennek az állításnak. Ezekkel együtt ugyanis valóban minősíthetjük akár tanulmánykötetnek is, hiszen meghatározza kutatási tárgyát, módszerét, majd végül rámutat a kutatás buktatóira, esetleg anti-tanulmánykötetnek, hiszen végül mintegy megcáfolja saját kutatási eredményeit, megkérdőjelezi a felismerni vélt sajátosságokat, működési elveket stb. „Az elemzés a következőképpen folyik: az üstökénél (!) fogva elkapok egy kezem ügyében levő hímneműt és elmerengek: Bizonyára van jelentésed. Van egy számomra még ismeretlen jelenésed. Felfedezhető vagy. Véleményeket ragaszthatok rád. Lehetsz az enyém, ha úgy akarom. Hiszen már ismerlek. Csupán szétszóródtál és újraformálódtál. Az első szerelmem vagy, mindenkiben veled találkozom. Derrida tudta, disszemálódsz, újra más és más jelentéseket tulajdonítok neked. Jelentéseid káoszából mindig más és más fog dominálni, attól függően, milyen szögből esik rád a fény. Jellemezhetnélek metaforákkal is, de akkor egyre csak elfednélek, egyre homályosabb és érthetetlenebb lennél. Ez esetben csak eltávolodnánk egymástól. De nemcsak a metafora, a névmás is elfed, a névmás tabu. Elrejti, amit jelöl. A szerelmem is tabu. Nem ismerem jelentéseit. Csak néhány jelentését. Mindig a kontextustól, a szövegösszefüggéstől, a társaságtól függ. Játszadozom szerelmemmel. Addig foglalkozom vele, amíg nem untat.” Dokumentumkötet, hiszen reális tapasztalatokon alapszik. Lányregény, hiszen főszereplője saját maga, bár ténylegesen egyszer sem jelenik meg a szövegben. Nőregény, mert olvasható akár manuálként is, ha akarjuk. Erotikus regény, mert bár nem tartalmaz konkrét leírásokat, sejtetései, odavetett félmondatai sokszor izgatóbbak egy peep-shownál. Szociográfia, nálunk talán az első, amely egyetemi közegből, kortársak életmódjáról hoz információkat. Mindez lehet – mégsem az, “csak” olyan próza, amely nem hagy közömbösen, remélhetőleg visszhangot kelt és vitát kavar. Az Egy férfi rövid fejezeteinek szerkesztettsége biztosítja, hogy az olvasó se unatkozzék. Gondolati és nyelvi játékosság uralja ezt a szöveget, és bár a szerző többször utal saját versírói vénájára, a szövegből nem lóg ki a költői lóláb, még az ilyen líraibb fordulatoknál sem, miszerint: „Addig nyomkodtam a mellbimbódat, míg ki nem buggyant az első szó. Aztán megelégedtem. Megelégeltem. Lelegeltelek. Szép volt, hihetetlenül könnyű.” Az *A férfi* című részben azután ez a könnyedség hirtelen átcsap a kegyetlenül fájdalmas, elviselhetetlenül megmagyarázhatatlan érzelmi konfliktus leírásába. A fejezetek hosszabbakká, a szöveg zaklatottabbá válik, a végén – mintegy becsavarodva – ismétlődésekbe siklik, néhol szinte vonaglik, fuldoklik, hogy aztán mindezt a másfajta játékot is megkérdőjelezze végül, jót szórakozva saját magán és jól szórakoztatva minket, meg egy kicsit sajnálkozva is afelett, hogy fájdalmat okozott azzal, hogy túlságosan komolyan vettük, hiszen a szöveg csak a maga számára valóság, önmaga játéka. „Mi az írás? Csupán a szavak másképp csoportosításáról van szó, így is fogalmazhatnék” – mondja Pénzes Tímea, ám mindenesetre elég izgalmasan tudja átcsoportosítani a szavakat ahhoz, hogy kötete sikerre tartson számot. [Haraszti Mária]